2011. január 27., csütörtök

Te, te ott.

Bezárunk minden kiskaput. Ugye? Jó lesz ez. Tudom. És azt is, hogy te is tudod. Nagyon jól. Bár megtennéd helyettem. Aztán elvinnél, messzire, el, ahol senki sincs, semmi sincs, csak én, meg persze te, ha már odavittél. Ott lemosdatnál. A szennyet, ami rám rakódott, aztán a bőröm, a húsom, egészen a csontjaimig, akkor talán tiszta lennék, és szeretnél. Nem, akkor sem. És ha már a csontokat is? A lélekben? Azt nem lehet mosni. Töröld ki. Kérlek, nem akarok ilyet. Ezt nem akarom. Ez rossz. Ez bűnös. Ez nyers. Ez kiélt. Nem, ez nem kell. Elviszed majd? Mikor majd engem elviszel? És mosod a bőröm, a húsom, a csontjaim? Kérlek szépen. Akkor tudom, zárva lesznek a kapuk. A kapukat is mosd majd le, miután elindultunk, épp akkor. Hagyjunk mindent szépen hátra. Lépjünk előre, egy-kettő. Három-négy. Állj. Kavics van a cipőmben. Szúr. Mosol már? Nem teszed. Kéne. Kérlek, szépen kérlek. Könyörgöm. Ne nevess ki. Ez a térdem. Rajta állok. Neked. Nekem. Akkor legalább vidd el a Lelket, szutykos, nem kell. Ha hátat fordítasz, utánad megyek. Itt van, tessék. Vidd el. Beteszem a zsebedbe. Belefér, ebben biztos vagyok. Morzsás? Várj, kifordítom. Ez egy uborka? Nem, nem. Tessék, látod, most pont belefér. De hogy került vissza? Nem értem. Csak az a mosoly ne lenne folyton ott. Cinikus. A kapuk zárva? Kulcs volt? Lesz? Erre nem gondoltunk. Legalább te gondoltál volna rá. A kavicsot szerintem kiszedem, már nagyon szúr. Tessék, levetkőztem. Most? Várj, ezt még leteszem ide. Kicsi ez, piszkos is, az enyém, de nem kell. Itt hever. Tiéd. Vigyed. A zsebedben. Önző. Te is. Meg ez a kis lélek is, itt ni, előttem. Akkor elhajítom. Vissza ne hozd! Rohadt kavics. Visszamászott. Moss, erősen, amíg el nem tűnik a bőr, a hús, a csont, kérlek. Aztán vidd el ezt is. Az előbb még belefért a zsebedbe. Ami már megint morzsás. Meg uborkás. Vidd. Kérlek, messzire. Kapuk zárva.

2 megjegyzés:

ELLIOTT írta...

Tudtam, h képes vagy rá..:)

Mikoyan írta...

Ez jó lett nagyon.