2011. április 5., kedd

Filmes 3.

Nagy hal [Big Fish] – Tim Burtont eddig is szerettem egyediségéért és fantáziavilágáért és ezen ez a film sem változtatott. Remek sztárokkal ellátott, meseszerű filmet nézhettem meg. [7/10]

Álmok útján [Crossroads] – szóval ilyen Britney “hírös” filmje. A történet a szokásos felmegyünk-a-nagyvárosba-és-híresek-leszünk,-mert-tudunk-énekelni. Az egyetlen dolog, ami zavart, az Taryn Manning beszédhibája. Zoe Saldana milyen kis izébizéből lett jóféle színésznővé… Ó. Britney pedig… Britney. [4/10]

Gulliver utazásai [Gulliver’s Travels] – ez egy darab fos. [Főleg a végén az az idióta táncos rész.] BOR-ZA-LOM. Amanda Peet idegesítő. Egyedül Emily Blunt [♥] miatt nem adok ennél rosszabb pontot. [2/10]

Ördög [Devil] – már megint belekeverték a vallást a horrorba, jaj. Ennek ellenére tetszett, szeretem a liftes sztorikat [főleg, mivel a film előtti nap én is beszorultam egybe]. [5/10]

Gyilkos kilátások [Eden Lake] – az első fél óra idegesítő volt, majd mikor beindultak az események, kezdett kicsit érdekesebbé válni, de még így is unatkoztam. Szomorú, hogy Kelly Reilly elvállalta ezt a szerepet, voltak már sokkal jobb filmjei is. Michael Fassbendernek pedig csak a felsőteste volt értékelhető. [5/10]

Mrs. Henderson bemutatja [Mrs Henderson Presents] – nagyon tetszett ez a piszkálódó humor, főleg Judi Dench előadásában. [Megértem, hogy hat Oscarra jelölték, amiből egyet meg is kapott.] Bob Hoskins fütyije és Kelly Reilly [igen, ez egy jobb filmje] cicije is előkerül. [7/10]

Segítség, karácsony! [Mixed Nuts] – liftbeszorulás, terhes nő, ideges terapeuta, ideges terapeuták, öngyilkosok, transzvesztita, beszédhibás srác, véletlen gyilkosság, minden, ami kell egy jobbféle vígjátékba. A gyártás évéhez [1994] képest egész jó kis móka. Madeline Kahn további filmjeinek megnézésére késztet. [6/10]

A kaptár: Túlvilág [Resident Evil: Afterlife] – a színvonal egyre csak csökken, már ami az effekteket illeti. Színészi játék és történet állandó nívójú. Ali Lartert amúgy is szeretjük, Milla Jovovich pedig… Szóval örülök neki, hogy őt választották még anno főszerepre. [6/10]

Mary Poppins – A színészi játék borzalmas. Mary Poppins elvileg tökéletes, de igazából egy beképzelt, hiú picsa. [4/10]

Gnómó és Júlia [Gnomeo & Juliet] – bájos. [6/10]

Testvérek [Brothers] – oké, most már elhiszem Ricsinek, hogy Jake Gyllenhaal tud játszani. Mellesleg a képek remekek, tetszett az operatőri munka. A Pókember ijesztő[en jól játszik]. [7/10]

Bazi rossz Valentin-nap [I Hate Valentine’s Day] – túlságosan erőltetett, egyedül a meleg párt, mint humorforrást tudtam értékelni. Viszont (!) ez az öt randis dolog nem is olyan rossz ötlet. [5/10]

Éberség [Awake] – ki gondolná, hogy a romantikus drámának induló film végül akcióvá változik? Lena Olin nagyon szimpatikus színésznő. [7/10]

Vicky Cristina Barcelona – még sosem láttam Woody Allen-filmet [vagy csak nem tudtam, hogy az] teljességében. De most megkaptam. Ez a humor zseniális. Ahogy Scarlett is, szokásához híven. És most meglepő, de Penélope is. És persze Bar-pösze sz-elona is csodálatos, ahogy megszokhattuk, meg ez a szabad szerelem. *.* Ez gyönyörű. [8/10]

Álomháború [Sucker Punch] – a Tampontasli fordítás jobb lett volna, azt hiszem. Én alapból szeretem a “tűsarkúban fájtoló puncifilmeket”, némi animebeütéssel. Ennek meg még volt egy Tarantino-íze is. Nyamm. Ezek a színugrások remekek. A főszereplő szerintem kifejezetten szép. A soundtrack pedig kiemelkedő. [Sweet Dreams [pörformd báj Emily Browning, aka Baby Doll], Army of Me, We Will Rock You-Mash Up] [7/10]

Szerelem, pasta, tenger [Mine vaganti] - “Normális… milyen csúnya szó” – mondtaje a nagymama és milyen igaza van. Szép és humoros film a konzervatív szülőkről. Először úgy álltam neki, hogy “ez valami olasz homárfilm”, de már a tízedik percnél megszerettem. [7/10]

Ébredj velünk [Morning Glory] – könnyed film, tetszetős szereplőkkel és jóféle muzsikákkal. Rachel McAdams pedig még mindig tüneményes. [6/10]

Zimmer Feri 2. [Haunted Holliday] – nagyonmagyar. Kedves folytatása az első résznek, bár a megszokott szakadozásos megoldás és a túlzott artikuláció egy kicsit idegesítő, viszont a szövegkönyv még mindig zseniális [“- Kérsz egy sört? – Pááálinkád nincs?”]. [6/10]

1 megjegyzés:

ricsi írta...

"oké, most már elhiszem Ricsinek, hogy Jake Gyllenhaal tud játszani."

:-D

Remélem, a következő filmes bejegyzésben meg Michael Fassbenderről olvashatok majd hasonló helyreigazítást, mert ő is hatalmas szerelmem, természetesen... :-D