Azaz a legjobbnak lenni. Igen. Próbálok az lenni. De sosem fog sikerülni. Sosem. Mert sosem lehetünk a legjobbak. Mindig van valaki, aki megelőz. Akár ha a bolti sorbanállást nézzük, akár a munkahelyi ranglétrát…
Szeptember elsején végre örültem, mert igen, a legjobb én lettem. Az évfolyamelső. Igen, mondhatnak egyesek strébernek, bár ez relatív fogalom. Én azt tartom stébernek, aki csak tanul, tanul (nem biztos, hogy tudja is, hogy mit tanul, csak bemagolja) és nincs igazán magánélete, mert neki csak a tanulás a fontos. Én pont nem vagyok ilyen. Egyáltalán nem tanulok és szinte sosem vagyok otthon… Mindig elfoglalom magam valamivel. Most is két holnap dolgozatra kéne tanulnom, de inkább blogot írok…
De elkanyarodtam a témától, tehát vissza az eredeti témához. Tehát a legjobb voltam az évfolyamon, örültem is neki. De a lelkesedésem hamar alábbhagyott, hiszen még annyi, de annyi terület van, amin jobbnak (legjobbnak) kell lennem. Vagyis (leg)jobb akarok lenni. Ekkor vettem észre, hogy Annamarival a barátságom kezd rosszabbá válni, apám is szomorú, mert alig lát, illetve Krisszel is mindig akad egy-két kisebb-nagyobb összetűzésünk.
Igen. A legfontosabb, hogy ebben legyek a legjobb. A Megfelelésben. Mert nekik mindenáron meg akarok felelni. Most ők a legfontosabbak az életemben, de mégis érzem, hogy nem megy a megfelelés. Egyszerűen nem.
Annamarival megbeszéltük a problémáinkat, mégsem érzek változást… Ugyanúgy nem jön oda hozzám szünetben. Ugyanúgy nem megyünk sehova együtt hétvégén. Ugyanúgy rosszul érzem magam miatta…
Apu… Hát… Ő elvan. Magában is, mint a meggybefőtt. Bár most örült, hogy végre vele töltöm a vasárnapot…
Krisz… A veszekedések a kapcsolatok velejárói. Minden ember azon vezeti le a feszültséget, akit a legjobban szeret. Talán azért, mert a tudatalattija súgja neki, hogy ő úgyis megbocsát, ő megért… Épp ezért erről a részről nem is írok.
Többiek? A többieknek is szeretnék megfelelni. Igen. Szeretnék megfelelni Timinek. De Timi tudja, hogy most nekem nehéz, de én is tudom, hogy neki is hasonlóan nehéz az első éve az egyetemen. És pont ezért megérti, hogy ha nem tudok mindig fent lenni msn-en, hogy beszélgessünk. De mégis minden egyes apró beszélgetésünknek örül. Szeretnék megfelelni Flórának. Még akkor is, ha ő azt mondja, nem szeret. Szeretnék megfelelni még sok embernek, de nem megy… Aki megért, az tényleg szeret és úgy, ahogy vagyok… Ha nem, akkor meg soha sem szeretett igazán.
Szeretnék a táncban is a legjobb lenni. Most nagyon tetszik, hogy egyszerre négy táncot is fogok táncolni majd szalagavatón. Kifejezetten élvezem. Mindig is meg akartam tanulni táncolni és ebből is próbálom a legjobbat kihozni. A tánc művészet. A művészet alkotás. És egy alkotónak a legjobbat kell nyújtani. Mindig.
De úgy érzem, lassan belefáradok ebbe. Belefáradok abba, hogy a legjobb akarjak lenni…
1 megjegyzés:
Tudod mit beszéltünk a megfelelésről... nem lehetséges mindenkinek megfelelni.
Nagyon sok terhet jelent és sokszor az emberek túl sok ilyen terhet vesznek a nyakukba.
Illetve túl sok felesleges terhet.
Ezt önmagunknak kell látunk, mélyen legbelül, hogy melyek azok a terhek, amiket érdemes bevállalni, és tán később már nem is tehernek fog minősülni.
El kell dönteni mik, illetve kik a fontosak az életben és rájuk összpontosítani.
Mindezt úgy, hogy önmagunknak, és az érintetteknek is jó legyen.
( na persze ez elég nagy téma, lehetne róla még regényeket írni, de kapar a torkom és... hát nah ez nem egy Forum... ) :-)
Megjegyzés küldése