2010. július 30., péntek

Apám és a spórolás.

Most, hogy nem sikerült munkát találnom, elég rossz a helyzet. Apámnak kéne adni némi pénzt, hogy tudjuk fizetni ezt meg azt. De sajnos nem megy. Erre ő spórolási haditechnikát talált ki.
Először a villanyszámla kezdett nőni, ezért kitalálta, hogy én vagyok a hibás, hiszen a délelőttöket általában itthon töltöm, internetezéssel. Megoldás lenne, hogy nem neteznék délelőtt, de zenét mindig kell hallgatni, ahhoz viszont szintén kell a gép. Ezért kitalálta, hogy internetezhetek, de nem itthon. Én kérdeztem, hogy akkor ugyan hol képzeli, erre válaszként érkezett a Mekdonálc. Namármostkéremszépen. Ha én mondjuk napi négy órát a Mekiben töltök, akkor először is kell fogyasztanom valamit, számoljunk mondjuk egy kávét és egy sütit, ami legyen ötszáz forint. Akkor az hetente [hogyha csak hétköznapokat veszünk] kétezer-ötszáz forint. Az havi tízezer. Mivel a villanyszámlánk alapból ezen összeg alatt van, ezért nem érné meg. [Én magyaráztam ezt neki, de nem tűnt úgy, hogy szavaim megértésre találnának.]
Következő pont a tervben az volt, hogy rövidebb ideig fürödjek, így nem használok annyi gázt. Tegnap szépen beosontam a zuhany alá, épp a tusfürdőzésnél tartottam és megnyitottam a zuhanyt, mire éreztem, hogy ami a testemet éri, az egyáltalán nem kellemes, langyos víz, hanem jéghideg, ugyanis édes atyám éppen akkor nyitotta meg a konyhában a melegvizet, mondván, neki mosogatnia kell… Megértem én, hogy rá akar szoktatni a rövidebb fürdőkre, de ez a módszer kissé drasztikus. Nem fogok hidegvízben fürdeni. [És már azt is kijelentettem, hogy rövidebb ideig sem. Szerinte az ideális fürdési idő két perc, szerintem pedig csak az igénytelen emberek és a katonák tudnak megfürdeni két perc alatt.]
Vajh mi lesz a következő lépés? El tudok képzelni mondjuk egy “nyolc órakor takarodó” felkiáltást, bár az is lehet, hogy a kajáról kell lemondani. [Az nem baj, most úgyis azt vertem a fejembe, hogy fogynom kell két kilót.]

Más. Új dizájn került rá a blogra. Eddig senkinek sem tetszik [jobban mondva mindenki csak fikázta], de én nagyívben pottyantok reá, nekem tetszik és ez van. Szokjátok meg vagy szopjatok le! Tsok.

12 megjegyzés:

Sviko írta...

kitartás.

Zsoltee írta...

nekem nagyon nagyon tetszik a blog új külseje, ezen felbuzdulva és is átalakítottam a sajátomat. szóval, szuper jó lett!! :)

ELLIOTT írta...

A szűklátókörűség csodái minden logikus és racionális elvet nélkülöznek. Mindenből tanulni kell, túl a pillanatnyi bosszúságon. Üdv: J

dömdödöm írta...

Az ilyen költségcsökkentési manőverekről én is tudnék ám mesélni!
De igazából majd ő is ráébred, hogy ez nem úgy működik, nem igazán a rezsiből kéne lefaragni, sokkal hatásosabb az egyes termékekről való lemondás. De nyugi, mint minden ilyen kaliberü apa ő is észre veszi majd! (:

A blogod külsejéről, hm... én nagyon szerettem a legelső dizájnt, de ez is szép végülis. A banneren a jobb kép nagyon jó rólad! Ami talán furcsán mutat, az a háttér lehet, jobban tetszene valami színesen (:

No, minden jót Peti, ha Mikára lejössz szigetre, akkor a rég beígért kávét elfogyaszthatjuk majd.

Üdv, Dani

meztelencsiga írta...

rajta van a pape :D
nekem is tetszik így.

tamás írta...

azt veTTem a fejembe, h. beleverek a fejedbe :D te miből akarsz te fogyni két kilót, teeeeeeee!?!?!?
aztán meg: azt nem lehetne azt, hogy a Tamás az tamás legyen?

Monogon írta...

Ajánlat nem elfogadható.
Először is pasid van, másodszor, nincs az ezerötszáz kilométer hosszú :D
inkább a hozzászokás...
Ám, ha a sablonodat kevéssé cizelláltnak tartod, akkor nézd meg az enyém nemes egyszerűségét (egyelőre még rajzolom a hátteret)

Mikoyan írta...

Kicsit irracionális ez a spórolás dolog, nyilván kétségbe van esve, mert akármit tesz, sehogy nem jön ki. Van egy szint, ami után nem nagyon lehet lejjebb vinni a kiadásokat. Legalábbis rendkívül nehéz.

Amúgy jobb ez a fit-out, az előzőt sem az explorer, sem a firefox nem jelentette meg normálisan, csak safari alatt volt jól olvasható.

PaPe írta...

Sviko: Én baszott kitartó vagyok, csak egyben realista is. A kettő nem passzol.
Zsolteee: Köszönöm.
kontiki: A szűklátókörűség Magyarországon népbetegség. Sajnos.
Dani: Jövök Mikára, remélem összefutunk és végre kávééé. *.*
Csiga: Víííh. Köszönöm. :]
tamás: Nem tudom, miből. Sehogysenem tetsződik ez a test. Hátha mínuszban majd jobban fog. Név javítva.
Monogon: Nem közvetlen ajánlat, ott a másik lehetőség is. [Tessék szépen azt választani.] Várom az új hátterét Önnek.
Mikoyan: Én is hasonlókat mondtam neki, illetve gondoltam még a cigerattáról való leszoktatást, de azt meg nem akarom. Ha már csak ez az egy öröme van neki.
Én Chrome-ot használok, ezzel eddig nem volt baj, már ami a blogokat illeti.

Hanson írta...

tamásnak igaza van...úgy tudnál két kilót fogyni ha levennéd a ruháidat, mert egyébként tuti nincs miből leadni.. :P
Nekem tetszik a blog külseje, nem tom mi bajuk volt vele.

Judit írta...

nekem is tetszik az új design, nem is értem, ki fikázta ha itt is mindenkinek bejön :D ez a spórolás meg nehéz ügy. lámpát nem égetni feleslegesen, zenét hallgass mp3-4-5 vagy mobilon esetleg ha tudsz, de ami a költségeken tényleg meglátszik, az az úgynevezett luxuscikkek... (van, akinek a heti 2 tábla Milka is luxus, és erről kellett letennie mert nem engedhette meg magának :/) a cigi tényleg nagyon jó megoldás, napi 1 doboz olcsó cigi havi 15ezer :/ de tényleg nem várhatod el akkor, hogy letegye :S nehéz ügy, de kitartást hozzá Pape :) :*

Sviko írta...

hogy ment az interjú?