Nos. Hétfő van. Azaz a hét eleje. És jól indul. Csak három óránk volt. Félévzáró értekezlet miatt. (Ha belegondolok, hogy egyszer én is ott fogok ülni egy értekezleten, majd amikor végre tanárbácsi leszek. Ú, olyan jó lesz. Vagy nem. De mindegy. Jól hangzik.)
Más felől viszont nem indult jól. Azt hittem, hogy ma kell mennem fogszabályzásra, erre megnézem a kis barna kártyám, és múlt hét hétfőn kellett volna... Most kérhetek új időpontot. Ez pontosan azt jelenti, hogy kb. két héttel tovább lesz fent a fogszabályzóm. *köbömindjártsír*
Ma magyarórán a magyartanár felhívta a figyelmem egy verspályázatra, és nem tudom, hogy melyik versemmel induljak.
Gondoltam erre, mert ez volt az első komolyabb versem:
Te vagy az Élet
Aztán van még ez, mert erre sokan mondták, hogy jó:
Vagyok...
Illetve ez, de ezt még nem raktam fel sehova és kész sincs '-.-:

Kiizzadom, ami fáj,
Megtépáz a halál.
Itt jár, rám lehel,
Megfogja a kezem.
Reszketek az ágyban,
Nem bízom a halálban.
Múltkor is hazudott,
Lelkem messzire nem jutott.
Vágott érrel ültem a kádban,
Vártam, bízva a halálban.
El is jött, de rám nézett,
„Neked még nincs itt a véged!”
Most újra próbáltam,
Csak most az ágyban.
Bogyókat rágtam szét,
Rájöttem, hogy a boldogabb verseim elég bénára sikerültek. Vagy nem tudom. De most ezek tetszenek. Ennyi. És olyan jó lenne, ha végre minősítenének egy pályázaton. Mármint nem csak az, hogy helyezés (vagy az sem érdekelne, ha nem is érnék el helyezést), hanem elmondanák őszintén a véleményüket. És várom a ti véleményeiteket is, hogy szerintetek melyikkel kéne indulni. ^^
Annamari kivette nekem a könyvtárban az Az órákat, és ááá... *nagyonboldog*
Most megyek, megszerkesztem a suliújságot, mert ugye azt sem csinálja senki. :]
Szép napot!
Annamari kivette nekem a könyvtárban az Az órákat, és ááá... *nagyonboldog*
Most megyek, megszerkesztem a suliújságot, mert ugye azt sem csinálja senki. :]
Szép napot!
4 megjegyzés:
If you wanna be my lover xDD salalala. Hát ez nagyon jó!^^ Kérlek szépen mindhárom vers nagyon jó nekem a legeslegelső tetszik, szerintem azzal kéne menned, a második már nekem kicsit erős, persze nem azt mondom, hogy nem tetszik csak én személy szerint ilyen erős verssel nem indulnék. De hát a döntés a te kezedben, én csak véleményt alkotok.
Sok sikert a versenyen! És jaj, azt a 2 hetet kibírod. Nekem azt hiszem 1 évig volt fogszabályzóm és utána még majdnem egy évig éjszakaim, de azt sosem tettem be, mert mindig zavart, hogy azzal kell aludnom. Sokkal kényelmetlenebb volt nekem, mint a sima fogszabályozó:] Én imádtam a fogszabályzót, mert szerintem jól állt és neked is jól áll:)
szia! :)
Csak körülnéztem, hogy ki szereti még Az ördög Pradát visel című filmet és megtaláltalak Téged :))
és még az is nagyon szimpatikus volt, hogy tanárnak készülsz. Én 3. éves angol szakos egyetemista vagyok és mellette egy nyelviskolában vagyok nyelvtanár :)
Te milyen tantárgyat szeretnél tanítani?:)
itt a blogom címe, ha esetleg szeretnéd megnézni:
www.imrezsoltandras.blogspot.com
üdv:)
Zsolti
tényleg kupi van az asztalodon (o_O) (lsd. első bejezés képe.. :P)
közben rájöttem, hogy nem is ide akartam ezt írni, de már mindegy... majd olvasok vers, mondok vélemény, meg minden :)
egyébként minime voltam :)
Megjegyzés küldése