Szívemre ható( )anyag.

Egy éve csókolt meg először szívem gyógyszerésze.

Álom.

Egy szűk, sötét szoba egyik végében ültem én, mellettem apám, mellette a nője (akit valójában még sosem láttam) és mellette talán még ketten. Velünk szemben állt m. és egy különös szerkezet. Adott nekem egy nagy, üvegből lévő kést.
A játék a következő volt: beszélgetünk m.-mel és ha nem tetszik neki, amit reagálok, akkor megnyom egy gombot és a szerkentyű kilő magából valamit, ami bárhol megállhat.
Nem tudom, miről beszélgettünk, de hirtelen valaki a másik szélen összeesett és meghalt.
Folytattuk a beszédet, mire megint kilőtt valamit a gép, ami apám nőjének a testében állt meg, mire ő az arca elé kapta a kezeit, felordított, elindult előre, majd egy ajtón távozott.
De valamiért mi nem tudtunk kimenni azon az ajtón. Vagy nem is akartunk.
Ekkor én felálltam és elindultam a szoba másik felébe, kezemben a késsel. A gép újból lőtt. Ezúttal apám térdkalácsába állt bele egy széles penge. Én mentem tovább.
Apám hirtelen meztelenné vált, de én csak mentem, mentem. M. keze a gombra került.
Ekkor észrevettem, hogy a kezemben a kabátomat szorongatom. Hirtelen kattanás után a gép újból kilőtt valamit, ami elé én kidobtam a kabátomat, hogy eltérítsem a lövedék útját.

Izzadva és zihálva ébredtem.

Ego sum homo.

Az embereket önzőségük segíti az életben maradásban és az előrébb jutásban.

Imígy én kiemelkedően életképes vagyok.

Magam vagyok az endorfin.

Mostanában volt egy kis mélyebb szakasz, de megmagyaráztam ennek a szerencsétlenségnek, amit testemként hordok magamon, hogy kurvavidám leszek.
A rendszer még nem száz százalékos, de azért működik.

Most pedig belehelyezek az arcomba egy kis pörkűttet. Attól mindenkinek jobb lesz.

Biztosan perverz disznó vagyok…

… de imádom azt, mikor neki korábban van órája, de én nála alszom, ezért én még fekhetek kicsit az ágyban, és tízpercenként kinyitom a szemem és láthatom, ahogy készülődik, hallom, ahogy kitölti a müzlit a tálba, majd elropogtatja, ahogy kapkodva felhúzza a ruháit, ahogy megigazítja a haját, ahogy pötyög a gépen, majd ad egy puszit [ő ilyenkor mindig azt hiszi, hogy én még alszom], feljebb húzza rajtam a takarót, hogy ne fázzak, aztán sietve távozik a lakásból.

Elvileg közgazdász, gyakorlatilag csillámpóni.

Egyik nap megkérdezte tőlem Ő, hogy “Tegnap este 293 forint lett egy euró. Mitől függ a devizák árfolyama?” A következőt válaszoltam: “Hát, ez sok mindentől függ. Például az adott deviza keresletétől, így a turizmustól is, a befektetésektől, az export-importtól, de konkrét választ sajnos nem tudok adni. Tudod, ez olyan, mint a pillangó és a forgószél története.”
És ekkor elgondolkoztam. Hogy létezhet az, hogy másodéves közgazdászhallgató létemre nem tudok válaszolni erre a nagyon egyszerű(nek tűnő?) kérdésre? Hiszen a deviza definícióját tanultuk, akkor miért nem tudom, hogy mitől függ az árfolyama?
A válasz (sajnos!) nem az, hogy mert buta vagyok. Hanem az, hogy az oktatás úgy, ahogy van, szar Magyarországon. [Más országokhoz nem viszonyítok, mert nem tanultam (még) külföldön, illetve kicsit összetett az oktatás, mint fogalom, ahhoz, hogy össze tudjuk hasonlítani bármivel is.]
Első gondolatom az volt, hogy bizonyos szakoknál csak akkor engedném át a hallgatókat a tárgyakból, ha 80% fölött teljesítenek. [Orvos, gyógyszerész, pszichológus, tanár, jogász, stb., szóval olyanok, ahol az emberek élete/jövője közvetlenül rajtuk múlik.] Hiszen milyen dolog az, hogy egy gyógyszerész patikába kerülve elszámol valamit, mert ő csak 51%-ot ért el egy vizsgáján, az adott hatóanyag meg a vizsga maradék 49%-ban volt, neki pedig hatalmas mázlija, hogy sikerült átmennie rajta? Vagy egy orvos megtanulja ugyan, hogyan kell bizonyos izmokat átvágni, de mivel neki csak a felsőtest szimpatikus, ezért a láb izmait nem tanulja meg, a vizsgáján pont kifogja a mellizmokat, így vígan átmehet, majd mikor egy bokaszalag-szakadással megérkezik első páciense, tőből levágja a lábát?
Más szakoknál csak pár tárgynál emelném ennyire fel a vizsgák sikerességének határát [Közgazdász, rendőr, stb.].
Persze ehhez az egész tananyag és oktatási struktúra alapos átalakítására lenne szükség. [Amire sem az oktatásügy-miniszter, sem különféle rózsák nem képesek, de legalább rájönnének, hogy nem filozófiát meg pszichológiát kéne tömni a szerencsétlen közgazdászok fejébe, hanem olyan anyagot, amire tényleg szükségük lesz a munkájuk során. Mint például a devizák árfolyamát befolyásoló tényezők.]
A 2000-es évek elején a hazai diplomázók 15%-a a választott szakmájától eltérő állást kellett, hogy elfogadjon az egyetem után. [Azóta ez az arány csak nőtt, köszönhetően a gazdasági válságoknak, orbánviktornak és egyéb katasztrófáknak.] Na de mi ennek a csúf arányszámnak az oka? [Persze az EU-s országokban sem járnak más cipőben, na de mindig is utáltam ezt a(z amúgy nagyon magyar) mentalitást, miszerint ha az EU-ban jó valami, az nekünk is pont jó lesz. Miért ne lehetne jobb?]
Az oka a képzések súlyának torz képe. Milyen szakokat csökkentettek most? Jogász és közgazdász. [Pont azokat, akiknek a szakmáját leginkább érintik az utóbbi és elkövetkezendő évben/években végbement változások, tehát belőlük kéne “friss hús”.]
De lássuk csak. Perből és egyéb jogi ügyekből sok van, [a magyar mindig is olyan kis rakoncátlan nép volt], így kell megfelelő számú ember, aki védi ezeket az ügyeket. [Meg persze arról ne is beszéljünk, hogy egy ügyvéd baszottdrága és ha több ügyvéd van, akkor csökken a díjuk, mivel ugye szabadpiac.] Könyvelnivalóból is sok van, pénzből nem, de pénzügyből már annál inkább, így kellenek a közgazdászok is.
De nézzük, miből van túlképzés… Pszichológus és bölcsész. Olyat hallottam már, hogy nem találok ügyvédet, de olyat még nem, hogy “bassza meg, a város egyetlen szájbavert pszichológusa sem fogad”. Mert van belőlük. Épp elég. Mondjuk országunkban hülyéből is sok van, de azokon a pszichológus nem segít.
Bölcsész? Hát mit csinál egy szabad bölcsész? Szabadbölcsészik? [Ebben a nyamvadt kis országban, ahol évente három filmet szerencsétlenkednek össze és ezekből ötévente egy még épp nézhető is, elég lenne pontosan három darab esztéta.] És a nyelvészek? A magyar szakos, aki eme szép nyelvet tanulja és tanulmányozza, egy rövidebb bekezdést nem tud leírni hibátlanul, ráadásul ahhoz, hogy ékesen tudja használni nyelvünket, érzék is kell, amit a kettesekkel összeszedett BA-diploma nem garantál. Ugyanígy azok, akik idegen nyelvet tanulnak, ahhoz is bizony kifinomultság és inger kell, meg odaadás. [Minek annyi bolgárnyelvész? De most komolyan.] Aki meg újságíró akar lenni, az legyen ambiciózus, írjon sokat és jól, illetve ismerje meg a kellő embereket. [Oda az kell.] Az Arab varázslás nevű gyönyörlettel pedig ne képezzünk tömegesen hülyéket.
Én tehát azt mondom, hogy lennék én reformer [rózsi nem lennék, utálnak már így is elegen], de sajnos a hazai oktatásban nem látom a reményt.

Apám.

Kitalálta, hogy kimegy Ausztriába dolgozni.

Az a furcsa érzés.

Mikor úgy érzed, minden jó felé halad az életedben és boldog vagy, de azért elmenekülnél a világ elől.

[Más. A blogtalálkozó remek volt, nagyon jól éreztem magam, újból sikerült kicsit jobban megismernem a többieket. Persze még mindig van pár arc, akit nem tudok hova tenni, de majd az okosabbak megmondják. Meg Tamás is elmondta már kilétüket, csak én buta vagyok és az agyamat szitából készítették a manók a gyárban.
Megintmás. Kitaláltam azt, hogy szívesen főzök bárkinél, ezt meg is osztottam kedvenc közösségi portálunkon, ahol persze mindenki csak viccelődött, de én teljesen komolyan gondolom. Úgyhogy aki úgy érzi, hogy valószínűleg kedvelem őt és szeretné, hogy főzzek neki valami finomat, csak szóljon! Indítanék gasztroblogot is, de azokból is annyi van, mint a nyű. (Amúgy a nyűből mennyi van?)
Újbólmás. Életkép. Miközben az ágyban ülve Ő a növénytan vizsgájára készül, én a Rettentő tudomány sorozat Gyilkos gyomok című, kisiskolásoknak íródott könyvecskéjét lapozgatom mellette.
Ésmegintcsakmás. Lehet, hogy kaszálom a Gleet. Olyan, mintha direkt rombolnák szét a készítők a sorozatot.
Éslezáráskéntvalamimás. Tervezzük különféle képek készítését, amiket majd lehet, hogy veletek is megosztok. Figyelem! Lesz köztük egész bizarr is.]

Tudod.

Mesélnék neked nagyon sokat.

De félek, hogy zárt fülekre találnának a szavaim.

Majdnem Köztársaság.

‎"A fejlett demokráciák minisztériumainak szakmai feladatokért felelős vezető munkatársai többnyire az országban elismert szakemberek, akik hosszú ideje végzett szakmai munkájuk eredménye alapján kerülnek vezető helyre. Magyarországon a közoktatás vezetőivé az iskolai munkában kiemelkedő eredményt felmutató középiskolai igazgatót, tanárt, a felsőoktatás irányítására pedig többnyire tudományos presztízsű egyetemi professzort neveznek ki." - Veress József: A gazdaságpolitika nagy elosztórendszerei.

Hoffmann Rózsa biztosan nem olvasta, de valószínűleg tisztában van ezzel. Persze nem ő nevezte ki saját magát, hanem Réthelyi. De a mi Rózsánk, ez a csodálatos nő nem professzor. Docens. Majdnem-professzor. [Sorrend itt.] De persze ő elismert szakember, hiszen mindenféle díjat kapott már, talán csak a Neveletlen hercegnőben látott Rózsa-érdemrendet nem kapta meg. Ami szintén majdnem-valós.

Egy kedves ismerősöm mondta, hogy országunk olyan ország, ahol még egy Havas Henrik is kaphat docensi címet. Persze ő címzetes, azaz csak majdnem-docens.

De persze hogy a másik oldalt se felejtsük ki, ott volt még Hiller István, aki nem államtitkár volt, mint Rózsa [azaz majdnem-miniszter], hanem tényleg-miniszter, viszont ő is "csak" docens. [Magyar Bálint pedig még az egyetemi oktatóság közelébe sem került.]

Ahogy országunk is csak majdnem-fejlett demokrácia. Persze vannak demokratikus királyságok, mi pedig még csak majdnem-királyság vagyunk, de mindennek eljön az ideje. [Talán majd Rózsa is egyszer professzorasszony lesz.]

Ugyanígy majdnem-európai az adózásunk is. A 27%-os ÁFA majdnem-Eu-színvonalú, a hiba annyi, hogy mindenhol alacsonyabb. Ahogy a jövedelmünk is majdnem-uniós. Majdnem eléri az átlag felét.

Megszólalnunk is csak majdnem-szabad, persze ezt nem merem kifejteni jobban, mert a végén még valamelyik hirtelenjében megalakult közintézmény beszünteti a blogot.

Én pedig nem szoktam politizálni, de azért a helyzet majdnem kicsapja a biztosítékot.