Szoba kilátással.

Vagy kilátástalansággal?

Szóval az van most, hogy az utóbbi egy-két hétben jelentkeztem 34 állásra. De nem látom úgy, hogy nekem lenne belőle mégis munkám. (Az eddigi, ami a legközelebb volt a szerződés aláírásához, egy gyakorlati hely volt, hogy “végül két aspiránsra szorították le a választást, én voltam az egyik, de végül a másikat választották, mert neki van tapasztalata”. Tehát már a gyakorlathoz is gyakorlat kell.) A legtöbb problémát az okozza, hogy még nincs tapasztalatom. (Itt eszembe jutott, hogy meglepő, hogy már a junior pozíciókhoz is azt írják, hogy 2-3 éves tapasztalat elvárt.) A másik, ami felmerült, az a nyelvismeret hiánya. (Angollal, szerintem, nincs nagyon gondom. Viszont a német. Igaz, hogy mikor öt éve utoljára beszéltem, akkor szinte tökéletesen ment, szóban alig, írásban egyáltalán nem hibáztam. Viszont azért ez a kihagyás akkor hatással volt a tudásomra, hogy mára egyetlen mondatot sem tudok összerakni ezen a nyelven.) A harmadik a jogosítvány hiánya. (Ez úgy van, hogy nekünk sosem volt autónk, így nem éreztem szükségét.) Persze az is előfordulhat, hogy azért nem válaszolnak/küldenek negatív választ, mert látják, hogy még nem végeztem el az egyetemet. (A helyzet az, hogy a következő félévemen csak gyakorlatoznom kéne, januárban pedig diplomázom. De valószínűleg a munkáltatók nem tudják kezelni ezt a köztes állapotot.)
Én most ettől függetlenül rajta vagyok, jelentkezem, mindenhova, ahova a tudásom megfelel. Csak úgy érzem, ha rövid időn belül nem oldódik meg ez a helyzet, kicsit bekattanok. (Kicsit kezd tavaly augusztus hangulatom lenni.)

Amíg meg nincs állásom, addig meg edzem és ráfekszem a német visszahozására.

Ha meg lesz, akkor meg összeköltözünk Tomival. És akkor lesz szoba is, meg kilátás.