"Kedves L.!
A tegnap találkozónk és az utána váltott pár üzenetünk után úgy érzem, meg kell osztanom Önnel pár dolgot, amit érzek és gondolok.
Én nem tudok magára egyszerű barátként gondolni, én szeretem magát. Ne értse félre, nem (hiszem, hogy) szerelemből, hiszen én eddig csak egyszer voltam szerelmes, F.-be, de arra is csak kapcsolatunk felbomlásakor jöttem rá, hogy igen, én szerelmet éreztem iránta. Emellett azért sem érezhetek Maga iránt szerelmet, mert nem is ismerem igazán. De egy barát iránt sem ezt érzem, amit most érzek, mert mikor példának okáért A.-val találkozom, igaz, hogy izgulok, (ma is találkozom vele és izgulok, hiszen régen láttam és hiányzik már) de teljesen másképp, mint mikor Önnel találkozom. A. szerint én szerelmes vagyok Magába, csak tagadom... És a családját is megkedveltem... Bár nem ismerem (még) Őket, de mikor édesanyja kizárta a lakásukból, elég humorosnak találtam, illetve mikor a kedves nővérével elmentünk arra a partira, melynek helyszínét inkább nem nevezném meg, akkor annyira közvetlen volt velem és barátságos, hogy úgy éreztem, mintha évek óta ismerném...
Maga nagyon fontos számomra, mindig jól érzem magam, mikor Magával lehetek. Viszont mikor tegnapi sziesztáját töltötte, én pedig maga mellett feküdtem, nem tudtam magammal már mit kezdeni, úgy éreztem, menten megkörnyékezem Magát... De sikerült önuralmat gyakorolnom és nem tettem meg... Viszont mikor egy-egy nagyobb lélegzetet vett vagy megfordult alvás közben, nagyon kellett vigyáznom, mert a szívem olyan hevesen kezdett kalapálni, hogy azt hittem, meghallja és felébred.
Erről jut eszembe, hogy amikor délután a gördülő korcsolyát próbálta ki, én pedig mentem Maga mellett, valami megfoghatatlan öröm töltött el. Ne kérdezze, milyen vagy miért, én sem tudom. Viszont mikor elesett, én azt hittem, menten szívrohamot kapok, féltettem testének épségét. Igaz, nevettem Magán, de csak azért, mert az ilyen helyzeteket is olyan mókásan tudja viselni.
Ne értsen félre, én semmi többet nem szeretnék Öntől, mint ami most van közöttünk, sőt, kifejezetten azt szeretném, hogy ugyanúgy találkozzunk és ugyanezeket csináljuk ezentúl is, mint eddig.
Nagyon szeretném, hogy találjon Magának valakit, mert akkor végre tudatosan kéne elfelejtenem ezt az érzést, ami most van bennem, mert tudja jól, hogy nem vagyok olyan ember, aki más szerelmét elvenné. De én most nem érzem úgy, hogy én szeretnék valakit magamnak, bár nem tudom megindokolni, hogy miért.
Csak ezt szerettem volna közölni Önnel, és azt, hogy nagyon várom a következő találkozónkat!
Vigyázzon Magára!
Őszinte tisztelettel,
P."
A tegnap találkozónk és az utána váltott pár üzenetünk után úgy érzem, meg kell osztanom Önnel pár dolgot, amit érzek és gondolok.
Én nem tudok magára egyszerű barátként gondolni, én szeretem magát. Ne értse félre, nem (hiszem, hogy) szerelemből, hiszen én eddig csak egyszer voltam szerelmes, F.-be, de arra is csak kapcsolatunk felbomlásakor jöttem rá, hogy igen, én szerelmet éreztem iránta. Emellett azért sem érezhetek Maga iránt szerelmet, mert nem is ismerem igazán. De egy barát iránt sem ezt érzem, amit most érzek, mert mikor példának okáért A.-val találkozom, igaz, hogy izgulok, (ma is találkozom vele és izgulok, hiszen régen láttam és hiányzik már) de teljesen másképp, mint mikor Önnel találkozom. A. szerint én szerelmes vagyok Magába, csak tagadom... És a családját is megkedveltem... Bár nem ismerem (még) Őket, de mikor édesanyja kizárta a lakásukból, elég humorosnak találtam, illetve mikor a kedves nővérével elmentünk arra a partira, melynek helyszínét inkább nem nevezném meg, akkor annyira közvetlen volt velem és barátságos, hogy úgy éreztem, mintha évek óta ismerném...
Maga nagyon fontos számomra, mindig jól érzem magam, mikor Magával lehetek. Viszont mikor tegnapi sziesztáját töltötte, én pedig maga mellett feküdtem, nem tudtam magammal már mit kezdeni, úgy éreztem, menten megkörnyékezem Magát... De sikerült önuralmat gyakorolnom és nem tettem meg... Viszont mikor egy-egy nagyobb lélegzetet vett vagy megfordult alvás közben, nagyon kellett vigyáznom, mert a szívem olyan hevesen kezdett kalapálni, hogy azt hittem, meghallja és felébred.
Erről jut eszembe, hogy amikor délután a gördülő korcsolyát próbálta ki, én pedig mentem Maga mellett, valami megfoghatatlan öröm töltött el. Ne kérdezze, milyen vagy miért, én sem tudom. Viszont mikor elesett, én azt hittem, menten szívrohamot kapok, féltettem testének épségét. Igaz, nevettem Magán, de csak azért, mert az ilyen helyzeteket is olyan mókásan tudja viselni.
Ne értsen félre, én semmi többet nem szeretnék Öntől, mint ami most van közöttünk, sőt, kifejezetten azt szeretném, hogy ugyanúgy találkozzunk és ugyanezeket csináljuk ezentúl is, mint eddig.
Nagyon szeretném, hogy találjon Magának valakit, mert akkor végre tudatosan kéne elfelejtenem ezt az érzést, ami most van bennem, mert tudja jól, hogy nem vagyok olyan ember, aki más szerelmét elvenné. De én most nem érzem úgy, hogy én szeretnék valakit magamnak, bár nem tudom megindokolni, hogy miért.
Csak ezt szerettem volna közölni Önnel, és azt, hogy nagyon várom a következő találkozónkat!
Vigyázzon Magára!
Őszinte tisztelettel,
P."
3 megjegyzés:
uuuuu. te kis hamis. és jó ez a zöld. :) (remélem most sikerül postolni, mert az elmúlt hónapokba nem ment :S)
uhh.:D Ebből most nem értek semmit:] De asszem nem is kell:D Hűh, hát szívesen a blogot, tudod, hogy így is gondolom:) Puszillak és várom a fotózást!;)
Sziasztoook!
Nyugi, Lili, majd mindent elmesélek személyesen.
Judiiit! Már hiányoztak a kommentjeid, nem volt papés a blogom nélküled. Üdv újra! ^^
Megjegyzés küldése