Rájöttem, hogy annyira klassz az egész élet, még akkor is, ha néha szomorú vagyok... Hogy miért? Mert folyton szerelmes vagyok... De ezt most úgysem tudom elmagyarázni, vagyis úgysem értitek meg... De azért leírom.
Nem úgy vagyok szerelmes, hogy járnék azzal, akibe folyton szerelmes vagyok. Nem. Mert ez a szerelem más. Ez barátság. Vagyis... Pontosan úgy értem, hogy ez egy olyan érzés, ami bennem van, de a barátságon túl mutat. És ennek a "szerelem"-nek a tárgya: Annamari. Igen. Ő. Bármit megtennék érte... Bármit. És mindig rosszul érzem magam, ha valamivel megbántom. Igyekszek nem megbántani, de igazából, ha valamiért mégis "sikerül", az nem azért van, mert nem szeretném, vagy mert haragudnék rá, mindig csakis azért, mert egy önző ember vagyok, aki nem gondol a környezetére...
Ha egy hétig nem látom, nagyon hiányzik, mondhatnám azt, hogy fáj, de ezt nem szeretem mondani, mert kissé túlzóan hat. (Még akkor is, ha eléggé fájdalomhoz hasonló érzések vannak ilyenkor bennem.)
Jó, talán a szerelem szó is túlzás... De ha belegondolok, akkor vannak barátaim, akikkel jól érzem magam, de rájuk nem gondolok így. Igazából én sem értem, hogy mi ez, vagy hogy miért van ez így... Azt tudom, hogy szeretem őt, és nagyon fontos nekem. (A legfontosabb?)
Más részről azért is szép az élet, mert másképp is tudok szerelmes lenni. Most nem vagyok az, vagyis... Vagyis tényleg nem. Azt hiszem. (Az, hogy mindig rád gondolok és senki más nem érdekel, az nem jelenti azt, hogy az lennék.) Mert most vagy nekem, vagyis nem vagy... De ha most szerelmes lennék, tudom, hogy szenvednék. Mert furcsa a mi "kapcsolatunk". Nem rosszul furcsa, nem is jól, csak nekem szokatlan... De most nem is akarok erről fecsegni...
Hülye vagyok. Hülye érzelemkitörések...
Nem úgy vagyok szerelmes, hogy járnék azzal, akibe folyton szerelmes vagyok. Nem. Mert ez a szerelem más. Ez barátság. Vagyis... Pontosan úgy értem, hogy ez egy olyan érzés, ami bennem van, de a barátságon túl mutat. És ennek a "szerelem"-nek a tárgya: Annamari. Igen. Ő. Bármit megtennék érte... Bármit. És mindig rosszul érzem magam, ha valamivel megbántom. Igyekszek nem megbántani, de igazából, ha valamiért mégis "sikerül", az nem azért van, mert nem szeretném, vagy mert haragudnék rá, mindig csakis azért, mert egy önző ember vagyok, aki nem gondol a környezetére...
Ha egy hétig nem látom, nagyon hiányzik, mondhatnám azt, hogy fáj, de ezt nem szeretem mondani, mert kissé túlzóan hat. (Még akkor is, ha eléggé fájdalomhoz hasonló érzések vannak ilyenkor bennem.)
Jó, talán a szerelem szó is túlzás... De ha belegondolok, akkor vannak barátaim, akikkel jól érzem magam, de rájuk nem gondolok így. Igazából én sem értem, hogy mi ez, vagy hogy miért van ez így... Azt tudom, hogy szeretem őt, és nagyon fontos nekem. (A legfontosabb?)
Más részről azért is szép az élet, mert másképp is tudok szerelmes lenni. Most nem vagyok az, vagyis... Vagyis tényleg nem. Azt hiszem. (Az, hogy mindig rád gondolok és senki más nem érdekel, az nem jelenti azt, hogy az lennék.) Mert most vagy nekem, vagyis nem vagy... De ha most szerelmes lennék, tudom, hogy szenvednék. Mert furcsa a mi "kapcsolatunk". Nem rosszul furcsa, nem is jól, csak nekem szokatlan... De most nem is akarok erről fecsegni...
Hülye vagyok. Hülye érzelemkitörések...
1 megjegyzés:
Nem vagy hülye és tudom, hogy ennyire szereted Annamarit, ami nagyon jó!:] S a szoros barátságoknál tud lenni több is mint barátság,de nem szerelem, tudod,a kettő között valahol.
Így a jó. Puszillak!
Megjegyzés küldése