2009. június 22., hétfő

Újabb vegyesfelvágott.

Ma nagyon sok értelme volt bemenni a suliba... Pedig reggel még azt hittem, hogy tényleg megéri bemenni. Háromnegyed óra készülődés (fürdés, vasalás, hajvasalás, egyéb tennivalók) után végre elindultam, majd időben meg is érkeztem... Persze, gondolhattam volna, hogy jóval előbb hívnak be, mint kéne... Tehát még fél órát álltunk ott... Mire végre behívtak minket, az igazgatóhelyettes néni (aki elég furán beszél németül, minden mássalhangzóra végződő szó után mond egy "e" hangot, de ez most mellékes, nem is tudom, hogy került ide.) elmondta a nyitóbeszédet, majd az érettségi elnök rövid beszéde után (amúgy nagyon aranyosak az ilyen idős bácsik) végre elindulhattunk. Haza!!! Mert csak holnap fogok érettségizni, délután háromnegyed kettőkor... :)
Katával még benéztünk Duna Plázába, majd visszatértünk a suliba Szarviért. Ekkor megbeszéltük Gere tanárúrral, hogy majd nyáron megyünk együtt túrázni. (Úgyis olyan régen voltam már... Ha valakinek kedve van menni, csak jelentkezzen és én röppenek is.)
Most pedig itthon vagyok és várom a tizenkét órát, mert akkor jön Igor és németezünk...

A tegnap estém nem volt jó. Több szempontból sem... Nagyon. Nagyon rossz volt... Utálok másokkal veszekedni, ahogyan azt is, ha szarnak a fejemre. (Elnézést a kifejezésért.) De mondjuk ezt már megszokhattam volna, tényleg... Valószínűleg ezt a "lenyűgöző" személyiségem teszi... Hogy így jövök ki az emberekkel...

Mostanában gyakran hallgatok Tori Amost... Rájöttem, hogy nagyon egyedi előadóművész, utánozhatatlan stílussal és előadásmóddal...

Nincs valakinek valami jó könyvajánlata? (Esetleg úgy, hogy oda is tudná adni a könyvet?)

Most semmit sem várok jobban, minthogy szombaton Annamarinál filmet nézzünk... :]

3 megjegyzés:

Josh írta...

Sajnálom:(

Lili írta...

Ha kiolvasom a könyvem, kb. mindjárt, akkor odaadom neked szívesen:) Na látom, a holnap nem túl kivitelezhető:( De majd megbeszéljük! Puszika!

Zsoltee írta...

Szia! :)

Nekem van egy fantasztikus jó könyvem, a Rúzs és New York! A blogomon elolvashatod, hogy miről szól a könyv, egyszerűen nem tudom letenni, annyira izgalmas és provokatív!! :) kb. 2-3 hét és kiolvasom, ha szeretnél nyárra egy szupőer jó könyvet odaadom :))

Zsolt