Annak, hogy az ember a nyolcadik kerületben lakik, rengeteg előnye van… Egy közülük az, hogy biztosan van olyan szomszédunk, aki intelligens, művelt, kedves és emberszerető. (Az idézőjelek kimaradtak.) És hál’ a Kakaónak*, én is ezen szerencsés emberek közé tartozom, akik ilyen szomszédokkal bírnak… Most is épp azt hallgatom, ahogy kedvesen társalognak egymással.
A szépséges (kopasz, fogatlan, szódásszifon-szemüveges) és kedves (persze ironikusan) néni, aki már a beköltözésünk napján azzal fogadott engem, hogy ő egy veszekedős asszony, akinek van egy botos férje és ők bizony elég sokat isznak, meg hogy én vajon a feleségemmel költözöm-e ide, tehát a néni épp azt kiabálja, hogy a másik kedves szomszéd édesanyja mennyire egy jószívű teremtés és persze a legjobbakat kívánja neki.
A másik, akivel veszekszik egy kissé mélyebb hangú úriember, akinek a szókincse hatalmas tanulmányokról ad számot. Ez az úriember pedig éppen azt ecseteli, hogy a fent említett hölgynek milyen gazdag a szerelmi élete, és ezért nagyon tiszteli őt.
Ekkor megszólal az úriember felesége, aki nyilatkozik arról, hogy mennyire szereti, hogy a néni ilyen csöndben van mindig és sosem kiabál, és hogy ő ettől mennyire nyugodtan tud aludni.
Ilyenkor néha én is kimennék a folyosóra, hogy megosszam velük az örömömet, hogy ezt a kedves bájcsevejt én is végighallgathatom és mennyire jó nekem, hogy ők az életem részeivé váltak…
*a Kakaó: Istenben nem hiszek, megalapítottuk a Kakaó-vallást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése