2010. január 6., szerda

A továbbtanulásról.

Fúj, hát milyen cím ez? Kérdezhetnénk, de nem tesszük, hiszen tudjuk, hogy az életemben fontos ez az év, nagyon is fontos, hiszen idén kerülök be a felsőoktatásba.
Ma közgázórán a tanárnő helyett inkább egymásra koncentráltunk, hiszen még a szünetben nagyon fontos téma – a továbbtanulás [gyengébbek kedvéért] – került szóba… Kitti nem tudta pontosan, hogy hova szeretne menni, felsorolt pár lehetőséget. [De az milyen már, hogy amit szeretne, azt csak Miskolcon és Szegeden tanulhatja?] Ági az OKJ-s képzés mellett döntött, mi pedig Diával a Corvinus-féle irány mellett…
Igen, eldöntöttem. Mindenféleképpen a Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán a Pénzügy és Számviteli szakot fogom megjelölni, másodikként pedig ugyanitt a Gazdálkodás és Menedzsmentet (persze magyar nyelven). Harmadikként következik majd a Budapest Gazdasági Főiskolán a Pénzügy és Számvitel, majd negyedikként a Zsigmond Királyon jelölöm meg ugyanezt a szakot.
Nagyon megjelölném a pszichológiát, mert érdekel az emberi agy, a tudatalatti, a viselkedés, a gondolkodás, az érzelmek, sorolhatnám… De elkéstem, mert ehhez biológiából kellett volna érettségiznem… [Amit viszont nem értek, hogy ahogy megnéztem ott a tantervet, biológia nem is kellene annyira az ottani anyaghoz…] Sebaj, pszichológia kiesett.
Pénteken pedig nyílt nap lesz a Corvinuson, úgyhogy végre élőben láthatom, hogy hogyan is folyik ott a tanítás és az egyetemi élet… [Ha persze eltekintek attól, hogy SG-re is jártam.]
Úgyhogy izgalommal várom az idei évet tanulás szempontjából, hiszen ez határozza majd meg azt, hogy miből fogok élni később…

By the way…
”Boldogok a lelki szegények!” – mondá vala Tihamér, persze ő Szabó Eszter  tanárnőre gondolt mindeközben.
Én persze elgondolkoztam, hogy mennyire igaza van… Mennyire igaza van, hiszen aki “lelki szegény”, also naiv, buta vagy nincsenek érzelmei, mennyire boldog lehet… Hiszen nem veszi észre, ha bántják, ill. az sem zavarja, ha éppen [más szerint] rossz dolog történik vele…
”Boldogok a lelki szegények!” – és mennyire igaz… Sajnos…

1 megjegyzés:

Judit írta...

"boldogok a lelki szegények, mert övék a Mennynek országa" kedvenc idézetem, csak kevesen fogják fel, miről szól. azoknak inkább azt mondom, hogy "a tudatlanság áldás, a tudás hatalom" igazán jó tervek, sok sikert a kivitelezéshez! :)