Mire valók az emberi kapcsolatok? Miért kellenek ezek nekünk, hiszen meglennénk nélkülük egész jól… Legalábbis azt hiszem.
Miért van az embernek szüksége párra? Akivel együtt élhet. Mi az, amit a pár ad neki és nem lenne meg nélküle? Miért kell nekünk a romantika? Miért kell nekünk az, hogy valaki olyannal legyünk, akinek mindent elmondhatunk? [Egyáltalán miért akarunk másoknak elmondani bármit is?] A szex is megoldható egyedül, ahogyan a gyereknemzés is érintkezés nélkül. Miért kell nekünk barát? Miért akarunk valakivel játszani? Miért akarunk valakivel a fűben fekve nevetni órák hosszat? Miért akarunk valakivel találkozni egy kávéra? Miért adunk egymásnak ajándékot, néha csak úgy? Miért érezzük néha úgy, hogy meg kell ölelnünk a másikat? Miért sírunk búcsúzáskor?
Miért? Miért? Miért?
[Úgy érzem, ez kissé antiszociális bejegyzés, de akkor sem értem, hogy miért van szükségük egymásra az embereknek…]
5 megjegyzés:
hm Pape. Ez egy nagyon érdekes téma boncolgatása. És tulképpen azt sem tudom, minek is írom most ezt, mikor semmi értelmeset nem tudok hozzászólni. XD
Többször felvetettem ezt a kérdést magamnak is, hogy minek egy társ? - de végül mindig arra lyukadtam ki, hogy azért mégiscsak kellene egy, mert másoknak is van, és azt mondják, hogy jó. És hiszek nekik. És kész. :-)
szerintem válaszoltál magadnak!
:)
Így van. Mert jó. Hiányzik, bloááá...
hogy egy jó könyvből készült közepes filmből idézzek, "a létezést a kapcsolat teszi elviselhetővé" vagy amint az ember léte tudat szintjén a megismerés, megértés, kiteljesedés, érzelmek szintjén a kölcsönös megosztás... különben unalmas lenne, ahogy magadban megismertél majd' mindent amit megismerhettél, mások más utakon téve meg ugyanezt, ujdonságot jelentenek, új nézőpontokat-, élményeket-, tapasztalatokat hoznak. Ennek ösztönös megbecsülése (egy nézőpontból) a szeretet, ragaszkodás.
Az ember társas lény. Egymástól kapjuk az energiát ami megmozdít és egymástól kapjuk a szeretetet is ami legalább olyan fontos számunkra mint a levegő. Egy darabig visszafolythatod a lélegzetedet mondván, hogy nincs szükséged rá, de előbb utóbb muszáj levegőt venned, mert nem tudsz nélküle élni. Nem szabad a jövőre gondolva légvárakat építeni, mert ami lesz az még nem jött el nem építhetsz rá csak bízhatsz benne. A múltra főleg nem érdemes gondolni, mert ami volt az már elmúlt és bárhogyan is akarod megváltoztatni nem fogod hisz képtelen vagy rá. Élj a mának mert a ma mindíg ajándék. Végezetül add fel az egódat! Az ego mindaz amitől félsz vagy amit akarsz. Az egóban csúcsosodik ki a féltékenység, félelem, a mások összehasonlítása, megkülönböztetése. Ha szeretsz valakit, azt ígéred: "szeretni foglak egész életemben." És közben pontosan tudod, hogy még a holnapban sem lehetsz biztos - hazug ígéretet teszel. Csupán annyit mondhatsz: szerelmes vagyok beléd e percben és maradéktalanul neked adom magam. A következő pillanatról semmit sem tudok. Hogyan ígérhetnék bármit? A szerelem egyszerre gazdag és fájdalmas, egyszerre gyötrelem és eksztázis - mert a szerelem a föld és az ég, az ismert és az ismeretlen, a látható és a láthatatlan találkozása. A szerelem a határvonal, ami elválasztja az anyagot a tudattól, a határvonal az alacsonyabb és a magasabb között. A szerelem gyökerei a földbe nyúlnak - innen van a fájdalom, az agónia. Az ágai pedig az égbe nyúlnak - innen az eksztázis. Mondhatod ezerszer ezeregyszer a másiknak, hogy szeretlek, de ezzel csak egy probléma van. Ami hazugság csak azt ismétlik folyton ami igaz azt nem kell ennyiszer elismételni. Azt te is tudod és ő is tudja. Szavak nélkül.
Megjegyzés küldése