Ez fogta magát, hip meg hop: eeeltűűűnt.
Még ugyebár decemberben megkaptam, és hét hónap alatt sikerült teljesen elpusztítanom a [számomra] nem annyira kis összeget.
Nem írom le tételesen, hogy mire ment el, a statisztika igazából nekem mutatja meg, hogy mire költök általában túl sokat és mire költhetnék többet. Tehát: Lakás (20%): igenigen, bár ez könnyen magyarázható az új kanapé megvásárlásával.
Ruha (18%): gyorsan elhasználódnak, illetve gyorsan változtak az évszakok, kellett az újítás, szerintem ez is rendben vagyon.
Kaja-pia (17%): valamiért rászoktam arra, hogy nem viszek magammal sehova sem kaját, hiszen “Úgyis van nálam pénz!”. Erről le kéne szoknom, túl sokat költök teljesen fölösleges ételekre (csokiskeksz) és italokra (kávé).
Elektromos cucc (10%): már vagy egy éve nem használtam mp4-lejátszót és megveszek zene nélkül, úgyhogy ez már igazán muszáj volt, illetve apám kitalálta, hogy nekünk mindenféleképp szükségünk van kenyérszeletelőre. [Utóbbit én nagyon elleneztem, de nem mondhatok ellent az atyai szigornak kívánságoknak.]
Másokra (10%) elég keveset költöttem, pedig volt itt karácsony, születésnap és mindenmás… Valószínűleg kevés olyan ismerősöm van, akik megérdemelnék, hogy költsek rájuk… :\
Pártí (9%): ez is elég húzós tétel, de megbocsátható, hiszen utolsó évemet töltöttem kis osztályommal, és ilyenkor a bulik elkerülhetetlenek.
Oskola (5%): nyelvvizsga és jelentkezés az egyetemre. Kötelező kiadások.
Kultúra (5%): érettségi tájékán nem sok időm volt mozi-, színház- és múzeumlátogatásra, de azért csak-csak sikerült belepréselni az időbeosztásba.
Parfüméria (4%): tudatos vásárlások eredményeként sikerült lecsökkentem a drogériás kiadásaimat.
Utazás (1%): erre őszintén azt mondom, hogy sajnos csak ennyi… Szívesen utaznék többet… Ha lenne hova és kivel.
Hiány (1%): pár forint meg egyszerűen szótlanul távozott… [Azaz olyan szerencsétlen vagyok, hogy nem írtam fel.]
Tanulság: kevesebb zaba, több kultúra. Hm… Vasárnap megyek állásinterjúra… Háh. Már tudom legalább, hogy mire figyeljek a fizetésem elköltésénél. :]
Inspired by: 979.
2010. június 25., péntek
Az ösztöndíj.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése