A beázás.

Mikor épp életem egyik legszebb álmában járok [ahol motorozom és énekelek], egyszer csak arra ébredek, hogy kopp… kopp… Felébredek, villany feló’, hány óra van? Fél öt. Remek. Mi kopog? És hol? Szoba közepe… A székemen kopog valami. A székemre helyezett frissen elkészített matektételeken kopog valami… De mi? Az eső. Felnézek a plafonra, pici barna pötty. Onnan csöpög… Átmegyek, szólok apámnak, hogy beáztunk. Behozok egy rongyot, arrébb húzom a széket, leteszem a ruhát és visszafekszem aludni… Placcs… Placcs… A víz a ruhára esik. Hurrá. Placcs… Kopp… Kopp? Nem lehet. Villany felkapcsolása megint. Újabb barna folt a plafonon. Hm… Ennek már a fele sem tréfa, kell még egy rongy… Na most talán alhatok. Placcsplaccs. Placcsplaccs. Placcs, de immár a kezemen… Mi van? A kezemen? Ez nem lehet. De sajnos igen, már felettem esik a víz. Arrébb tolom az ágyam fél méterrel, elhelyezek egy vödröt és több rongyot a szobában… Reggelre a szoba a következőképp néz ki: vödör, rongyok mindenfelé, ágyam fél méterrel arrébb [ami amúgy alulról enyhén felszívta az amúgy földszagú és vörös vizet]. És mindennek közepében ott trónolok én. Na akkor most ágy összecsuk, még egy vödör és egy lavor be, kis bögre a kisebb ázás alá, zuhanyzás, öltözés, matekkonzultáció…
Persze ez az egész azért van, mert pár hete elkezdték javítani a társasház teljes tetőszerkezetét és egy fa rúdra erősített csigát helyeztek el a tetőn, hogy fel tudják húzni a szükséges anyagokat… Namármost ez a csiga éppen az én szobám fölé került és hogy ezt ki tudják dugni, hogy belógjon az udvar fölé, körülötte le kellett bontani a cserepeket… De arra nem gondoltak, hogy itt lakik is valaki, akinek esetleg ezzel kellemetlenséget okozhatnak.
Apám felhívta őket és most úgy tűnik, a probléma megoldódott… :\ Csak állna már el ez az eső.