Kicsit ironikus amúgy a cím, mivel németből már tavaly leérettségiztem és azóta körül is meg belül is nem használtam ezt a nyelvet. De sebaj, mindig kell egy kis tudásfrissítés.
Tegnap fél háromra voltam kiírva [mint valami szülnikészülő nő], de már 11-re bementem, mivel K.-val megbeszéltük, hogy korábban megyünk, hogy le tudjuk adni a még megmaradt könyveket a könyvtárba, illetve még bent át tudjuk futni a kérdéses anyagokat… A délutáni csoport első része elvileg 12-kor kezdett volna, de mire beértem, már mind bent ültek a teremben és megkezdték a vizsgát. Nem sokkal később megjelent K. is, lehuppant mellém, átnéztük gyorsan a tételeket, aztán már nem nagyon tudtunk magunkkal mit kezdeni, de szerencsére a –kedves anyukáknak köszönhető- érettségi büfében találtam magamnak elfoglaltságot, így nekiálltam szendvicset enni. [Rám is fért, az utóbbi két hétben “csupán” négy kilót fogytam.] Végül ofő kijött, kérdezte, hogy megyünk-e be, mondtuk, hogy igen.
Oké, oké, bemegyünk, K. kihúzza a magyartételt, leül, kidolgozza. Ofő felém fordul: Take a seat! Ahaa, szóval máris belekezdünk az angolba… No sebaj. Szépen elbeszélgettem vele, hogy milyen gyakran látogatom a barátaimat [az eredeti kérdés az lett vón, hogy milyen gyakran látogatom a rokonaimat, de nekem egy sincs, ezért inkább barátokról beszéltem]. Utána párbeszédként az volt a téma, hogy hogyan szervezzünk meg egy kirándulás a Balatonhoz. [Múlt héten pont ezt gyakoroltuk fakultáción, úgyhogy probléma nem lehetett.] Végül pedig a témakifejtés a Repülős út vs. Autókázás volt, ami vicces, mivel nem ültem repülőn és autónk sincs, de azért kihoztam magamból a maximumot.
Utána jött a magyar Csongor és Tündével és a Hangképző szervekkel, mindkettő eléggé hahi tétel, úgyhogy azt gyorsan ki tudtam dolgozni és el is hadartam…
Végül pedig jött, amitől a legjobban tartottam, a történelem. Kihúzott tétel: Magyar társadalom a XIX. század második felében. [Magyarul dualizmus kori társadalom vagy torlódó társadalom.] Annyira nem nehéz tétel, illetve a forrásban körülbelül szóról szóra le volt írva minden. [Persze ezt fel kellett tölteni olyan finomságokkal, mint például hogy Károlyiéknál eseménynek számított, ha kimentek a templomba, meg hogy a parasztok konyhaközpontúak voltak és hogy a munkások kocsmába jártak.]
Két órával később megvolt a bizonyítványosztás, tíz kitűnő érettségi az osztályban, kis pezsgőzés, aztán este pedig Csücsök, ott szintén pezsgőzés.
Összegezve jól sikerült az érettségi, mindenből sikerült javítanom a szóbelivel [persze ez alól kivételt képez a matematika, ahol a kedves zsűri levont két pontot és emiatt két százalékkal csökkent is az eredmény]. A javítást köszönhetem annak, hogy tanultam rá [igenigen, kedden kicsit leégtem Margitszigeten napozás+tanulás közben], az ötéves munkámnak és tanáraim jóakaratának.
A felvételi pontomat így már ki tudtam számítani, így a [BGF eddig is 100% volt] a BME feljebb került úgy 80% köré, míg Corvinus pedig olyan 60%… Majd meglátjuk, mi lesz, ma pedig ünneplünk az osztállyal, megyünk bankettezni.
Csókolok mindenkit! :]
2010. június 17., csütörtök
Érettségi – das Ende.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
5 megjegyzés:
Nah, gratulálok drága! :)
Grat! :)
Emlékszem, én is hogy izgultam anno. Jó kis buli az érettségi így visszagondolva (de azért nem csinálnám megint végig, term. XD)
grat, grat, grat. : D
Gratula Peti. Az érettségi tök jó- pláne annak, aki nem izgulós (lásd én). Mikor letudtam anno, én azt mondtam, megyek még egy kört. XD
De most, hogy túl vagy rajta, kezd el a megérdemelt pihenést. :)
Gratulálok Pape! :)) mekkora mázlid volt, hogy csak 2 órát kellett várni a biziosztásra... mi 2kor végeztünk, úgy volt 4kor eredményhirdetés, ehhez képest este 8kor kaptuk kézbe a dolgokat... 12 óra a suliban xD
még1x gratulálok hogy a szóbelivel csak javítottál! :) :-*
Megjegyzés küldése