2010. július 2., péntek

A fészbúk és a kultúra.

Új klub alakult, kicsit szemlézgettem…
Csoport

Hogy akadtam rá? Egy ismerősöm csatlakozott! -.-‘
Csatlakozott

A hozzászólások csak úgy hemzsegnek az értelemtől és a toleranciától.

Terjeszti

Értitek, terjesztik… Mert ez egy betegség:
Betegség

És ők tudják, mi a normális…

Butapitsa
Pedig tudhatná szegény cicus, hogy majd lesz heterofelvonulás, remélem, ki is megy majd rá…
Melegzsákos Homokzsák, igazán… Khm… Minőségi humor. Kár, hogy kicsit 80-as évek.
Tehát… Betegség, amit terjesztenek a melegek. Teljesen olyan, mint amit a már meztelencsiga által is publikált videóban mondott a bácsi. Divatot csinálnak belőle: azok az emók, édes. Rájuk erőltetik: nem, úgy látszik, nem értik a lényegét a melegfelvonulásnak. Az értelme nem az, hogy a heterók melegek legyenek, hanem hogy elfogadóak. [Van egy árnyalatnyi különbség a két dolog között, azt hiszem, bár én nem tudhatom, nem vagyok nyelvész.] És “egy gyereket egy apának és egy anyának kell felnevelni”. Természetesen, mikor Magyarországon kb. minden második gyereket egyedülálló szülő nevel fel, illetve minden ötödik családban alkoholista vagy az apa vagy az anya. Hogyne, igazuk van.
Bevallom, még nem voltam melegfelvonuláson… Néha én is kicsit gáznak “soknak” találom, ami ott történik, de persze én csak azt látom, amit a tévében adnak belőle… De nem ezért nem megyek ki, hanem az ellenfelvonulók/tojásdobálók/intoleránsok miatt. Nincs kedvem sem verekedésekbe bonyolódni, sem pedig egész este tojásdarabokat szedni kifelé a hajamból. A baj nem a felvonulással van, hanem a célközönséggel… Azt hiszem, itthon még nincsenek felkészülve az elfogadásra az emberek…
Úgy érzem, kicsit felkúrták az agyam…
 

10 megjegyzés:

Daedalus írta...

Ezzel kapcsolatban épp nemrég volt a tv-ben:
http://tv2.hu/mokka/video/hetero-felvonulas-budapesten
"Érdekes" a pasas, tulajdonképpen nem tudja megmondani mire jó ez, vagy miért van a melegfelvonulás ellen. -.-

Popov írta...

Hehe:D Ezen a "lesz sok-sok homokzsák" poénon kb. félórát szakadtam a röhögéstől:xD Haláli...:D Ez kb olyan mint a "Miért rúgták ki a buzit a spermabankból?" - "Mert munkaidőben ivott a leletekből...":xD

Monogon írta...

mondjunk le az évek óta rendszeresen fizetett lakásbiztosításunkról azon árvízkárosultak javára, akik az árterületen szartak rá, "majd lesz valahogy" alapon vagy "árvíz itt? ugyanmár, Széchenyi óta megvan a gát, 'oszt semmi baja, bár a gátőrt az önkormányzat húsz éve leépítette, de azt az évi ötezret inkább másra költöm". Ahol meg belvíz volt öt éve, ott jobbára megoldották újra az elvezetését, persze ahol hagyták bedugulni a csatornákat... hát ez lett belőle.
Remélem, tanultak belőle. A hanyagságnak baleset/katasztrófa/káresemény az eredménye, tessék tapsolni egymásnak.
A kormányt és önkormányzatokat pedíg ne tessék hanyagsággal vádolni, hiszen ők biztos akarták, csak a lakosság akadályozta meg, hogy tegyenek is érte... vagy mégsem?

meztelencsiga írta...

szegény pici pape. nem szabad felkúrni magad ilyeneken. én már megtanultam, hogy nem szabad :D

a homokzsák tényleg vicces :D:D

balfaszok. hagyjuk őket élvezkedni...

dömdödöm írta...

1, Peti, ezen nem kellene felhúznod magad. Ez csak egy a sok millió baromságból, amit facebookon alapított valami zéróintelligenciás segglyuk.
2, A meleg felvonulással Magyarországon komoly elvi és megvalósítási bajok vannak, Budapest még nem Bécs.
3, Ez a bejegyzésed nem nyerte el tetszésem.
:D ne haragudj, de szerintem annyival jobb témákkal rendelkezel.

(: Üdv,
Dani

PaPe írta...

Andreo: Megnéztem én is, és ugyanazt mondja, mint a Csigusz videón... Nem tud újítani. Viszont Steiner Kristóf nagyon szimpatikussá vált, igazán talpraesetten és éretten viselkedett.
Popov: Ha ott dolgoznál, te innál belőle? :P
Monogon: Hát megint nem a lényeget tapogatod? :D De azért tetszik ez a megközelítés is. Egy ismerősöm például ki is írta fészbúkra, hogy "Mondjunk le mindenlófaszról, mert sokan ártérre építkeznek." És végülis igaza van. Igazad van.
Meztelencsiga: Jójó, csak argh. A legrosszabb dolog a világon a butaság.
Dömdödöm: Kááár, hogy nem tetszik, most ehhez volt igazán kedvem. [Vagyis hangulatom. Ha felbasszák az agyam, az inkább hangulat, nem?] De most postoltam valami vidámabbat. :]

Monogon írta...

Nem az ártérre építkezés a gond (lásd Hollandia) hanem a gátak elhanyagolásával, a vízelvezető hálózatok elhanyagolásával akad probléma, illetve azzal, hogy gondatlanul a biztosítékot feleslegesnek tartják sokan, ezzel tulajdonképp a saját jövőjük ellen fogadást kötnek az időjárásra, aztán nem fizetik a biztosítást, persze nem is kapnak térítést, pont olyankor, amikor éppen mindenki más is szarban van odahaza, ezért a korábbi életkörülményeihez szükségest mások sem tudják összedobni, a gyossegélyeket is épphogy. Aki odafigyelt, az azért több esélyt biztosított magának és jóllehet, a gyossegély után belátható időn belül javíthatja a megesett károkat. Persze kertet, termést elvesztette, de legalább a jövőjét esetleg családjáét nem bukta be.

Iguazu írta...

Mondjunk le a heterófelvonulásról és a gárdafelvonulásokról az árvízkárosultak javára!

Panni írta...

hát igen, a nyomorult gárdaavatásról bárki szívesen lemondana... Papee, nyugi:) mindig lesznek gyökerek(sajnos magarország asszem a központjuk) de ha idegeled magad ők jobban pöcsködnek még annál is... örülj helyette valami másnak, a barátaidnak, nem tudom, csak nyugiiii:):)

Keith írta...

az mondjuk egész nyugtató, hogy csak 54 tagja van a csoportnak:):)