Ez hosszú.

Az egész olyan varázsos. Mesébe illő. Tudod, amit az ész nem fog fel. [Pedig mi Mazsival bezártuk Józan Észt egy kalitkába. Mondjuk csak azért, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat.]
Kezdődött az egész csütörtökön. Szokásos ferezisem után Annamarival találkoztunk, feljöttünk és tádám, kaptam tortát meg egy rajzot, amit életem végéig szeretnék megtartani. [Tudod, van az a dolog, hogy “Mit menekítenél ki a lakásból, ha kigyulladna?” Na ez egy olyan rajz. [Ajánlott film: Leap Year]] Van rajta egy fa. Nonfiguratív. Színes. Az ágak között pedig majd olyan emberek neve szerepel, akik fontosak számomra.
Aztántaztán, miután elbúcsúztam Annamaritól és kitanultam a marketing csínytbínyt, apu itthon szintén felköszöntött, majd ellenőriztem fészbúkt. Ott is volt jópár köszöntő, meg persze sms-ek, hívások száguldottak itt mindenfelé. Szülinap, szülinap. Természetes.
Pénteken balettóra után itthon gyorsan lefürödtem, majd rohantam Blahára életemszerelme Mazsola elé. Kimentünk a Szabadsághídhoz, ahol tudod, ilyen hullámos padok vannak. Az egyik elé a következőt mázolta fel Mazsola, ezzel közterületet rongálva. [Amúgy tényleg bevisznek, ha krétával rajzolsz a földre. Vagy legalább bírság.]
Hozott nekem majdnemkék muffint, megmeg costás pohárból ittunk vörösbort, mert ugyebár azért is bírságolhatnak [semmi jót sem szabad utcán csinálni, no] meg kaptam pólót, amin mi vagyunk, sokszor, meg audreys öngyújtót. Eddig ugye azt mondtam, hogy szarok a romantikára. De faaaszt. Imádom a romantikát. [Már azt is bevallottam, hogy a gyerekeket sem gyűlölöm. Fejlődöm, fejlődöm.] És miután becsaptuk a burger kinget és ott pisiltünk [ahol három különböző magasságú piszoár van amúgy] és még üldögéltünk keveset pár cigaretta társaságában a Fővám tér másik felén [ami lehet, hogy még mindig a Fővám tér, de én más nevet adnék neki], hazajöttünk. Apu itthon megkínált vörösborral, meg melegítettem teát, aztán elindultunk, mert Manó várt rám.
Csókkal váltam el Mazsolától a Blahán, majd siettem Manóhoz. A pulzusom kicsit megugrott, csorgott az oldalamon a víz, de miután kijött a kapun és megölelt, megnyugodtam, tudtam, hogy minden rendben lesz. Felmentünk az “apjáékhoz” [aki egy nagyon jó meleg barátja], én ott beleszerettem a macskákba [fekete és fehér perzsák, ó], megittunk négyesben [majd később ötösben] két üveg bort, nevettünk sokat, és a végén már nem is voltam zavarban. Főleg, mert fogta a kezem, adott puszit, majd az egyik puszinál kicsit elfordítottam a fejem. És igen, tudtam, hogy már az övé vagyok, ő az enyém és hogy ezt akarom. Akarjuk.
Hazafelé beugrottunk egy éjjel-nappaliba egy üveg borért, itthon pedig “Apu, Manó. Manó, apu.”, aztán bezárkóztunk a szobámba. A bor elfogyott, mi pedig nem aludtunk sokat. [Ohhohó. Én nem szoktam írni ilyet. Ajjmár. Ez még a tegnap este hatása.]
Másnap még kicsit feküdtünk, na jó, sokat, majd délután összefutottunk Manó egyik barátnőjével és kávéztunk a Westendben [tudtad, hogy ott is lehet dohányozni? A harmadikon van egy kis kávézó, ami igazából nem is olyan kicsi, csak eldugták a pult mögött az asztalokat.], aztán hazasiettünk, majd vissza Nyugatiba Annamariért meg Katáért. Fél kilenc környékén jártunk, elég sötét volt már, rajtam kívül mindenki félt hazafelé [jó, lehet, hogy Annamari nem, az ő véleményét a környék biztonságáról nem hallottam], de sebaj, hazaértünk, épségben. [Kellett nekik miniszoknyában jönni.] Itthon Kata átadta az ajándékot: Audrey Hepburn-plakát, hatalmas. [Jó, most már nem mosom le magamról, hogy buzi vagyok.] Néztük kicsit az ikszfaktort, megmeg pancsoltunk Manóval, aztán a bor elfogyott, Katának jókedve volt és elindultunk. Vettünk még némi itókát, majd kisétáltunk a Blahára és irány volt az Oktogon. Ettek még valamit a mekiben, majd kisétáltunk a találkahelyre, ahol már várt Bogyó, fáradtan, dolgozni volt. Aztán szép sorjában megjelentek a többiek. Hihetetlen. Megjött Mazsola is, oldalán Bogival meg Hajni és Noémi, aztán Kristóf és Szilárd [Kristóftól kaptam kék képkeretet], megmeg Mikro- és Kalaposfiúk [az a bor, istenem, ó], Berni és Sophie ésés Gő, aztán miután mindent elfogyasztottunk [ezek a mai fiatalok mind alkoholisták, de jól bírják], aztán lementünk Alterbe, ahol hirtelen megjelent m., én nagyon örültem, aztán tequila és jaj. [Meg elég bosszantó volt, hogy mikor beadtuk a cuccainkat a ruhatárba, én olyan ügyesen vettem ki a telefonom, hogy a hátlapja a táskában maradt, így egész éjjel az volt a kijelzőn, hogy “Nincs SIM”, amit amúgy nem értek, mert csak hátlap nem volt.] Zöldfiút nem értettem. Már realizáltam, hogy nem kellek neki, de mégis itt volt, szeretett, szerette azokat, akiket szeretek. Nem értem, nem értem. Aztán Csigusz köszönt, majd elkezdődött a show, ami őszintén és egyszerűen: fosdarab volt. Egyetlen pozitívum volt, hogy közben Manót ölelhettem. És nem nyertünk a szexteszten. Pedig az az óra annyira szépséges. [Jó, giccs, de most épp beleillene az enteriőrbe.] De utána… [Amúgy közben Kalapos és Mikro eltűntek, sajnáltam.] Szóval utána jött a tánci-tánci rész [miközben megettem Dia csokiját], meg sokat álldogáltunk kint, mindenkivel akartam beszélni, mindenkivel beszéltem. És mindenkit szerettem, nagyon. [Alkoholtól függetlenül.] És szokás szerint előtérbe [és a kezembe] kerültek Berni mellei. Aztán megint tánci-tánci, és már kicsit fáradt voltam, de aztán dohányolás a lépcsőnél, meg ilyesfélék. Egy pillanatra láttam Maxent is, Kristóf meg bepasizott. [hihi] Aztán szakaszosan mentek hazafelé az emberek, én még maradtam, addig akartam maradni, míg az utolsó ember marad [mármint a társaságból], vettem egy sört, és leraktam magam Csiga mellé. [Furcsa, mert teljesen olyan volt, mint képzeltem.] Mikor épp kezdett a téma hottá válni, akkor sajnos indulnunk kellett. [Azért kellett, mert Manó busza relatíve korán ment és szerettünk volna kicsit aludni előtte.]
Hazaérve [ami egy száguldás volt, de élveztem] gyorsan ledobáltuk a gönceinket a földre, magunkat pedig az ágyba dobáltuk bele. Gyorsan elaludtam. Elaludtunk.
Nyolckor keltünk, aztán kilenckor elszáguldottam fürdeni, míg ő összepakolt, negyed tízkor már indulás volt, irány a Népliget. “Szia. Viszlát, köszönök mindent.” – volt az Apu – Manó párbeszéd, és mentünk is. Húztam a bőröndöt, ami furcsán zötykölődött mögöttem. Népligetben Manó vett némi Fornettivalamit, majd felszállt a buszra és kérte, hogy mosolyogjak, ami nehezen ment, mert nem akartam elengedni. Pedig kellett. És ezt meg kell tanulnom.
Ez a hétvége gyönyörű volt. Úgy érzem. Minden szép és hangulatos. Filmes. És mindenkinek köszönöm, aki eljött. Aki felköszöntött. Aki szeretett. Aki szeret. [És még mindig érzem az alkoholt. És már érzem a Manóhiányt.]