2011. február 9., szerda

Álom 3.0.

Kicsit kesze-kusza, de a végén már egész. Bár nem igazán értem a tartalmát.
Ricsivel beszélgettünk valami filmről [ez betudható tegnapi kommentjének]. Aztán hirtelen kiderült, hogy mi polipok vagyunk. Mi mind. De akkor Ricsi már nem volt velünk. Vízben voltunk, haladtunk. Akkor hirtelen tudtam, hogy ez álom. És hogy a víz alatt én alapból nem lélegezhetnék, ezért el is felejtettem lélegezni [a valóságban], de aztán megbeszéltem magammal meg a többi polippal, hogy mi polipok vagyunk, ezért nem kell lélegeznünk a víz alatt. [Ekkor éreztem, hogy mély lélegzetet veszek.] Két polipfiú [akiknek teljesen ember kinézetük volt], a farkamat fogdosták a nadrágomon keresztül, mondván, ellenőrzik a csatlakozókat. Aztán kikerültem a szárazföldre, Laci került mellém, sétáltunk, valami sziklás tájon. Elestem, valami hálóra estem, oldalra néztem, láttam, hogy krokodilok vannak ott. Kértem Lacit, hogy segítsen, de ő félt a krokodiloktól, ezért egyedül kellett felállnom. Így sétáltunk tovább, a helyszín más volt, sok állat vett minket körbe, kicsit több növény. Aztán valami hajón átmentünk egy Amazonas-szerű folyón. A hátamba harapott egy fekete párduc, amiről kiderült, hogy igazából egy pasi. És hatszáz forintért kikísér minket, feltéve, ha lefekszem vele. Laci mondta, hogy kitalálunk nélküle is. Aztán megint valami hajóra kerültünk, pici csónak volt az, egy fehér sün osont át előttem. A srác velünk volt. Aztán Lacitól elköszöntem, de mondtam, csak rövid időre. A fiú pedig bevitt valami irodába, de sok munkatársa volt ott bent, árultak pólókat, kalapokat, mindegyik esőerdős. Egy kölyökpárduc ült velem szemben, gondoltam, hogy itt van az anyja nem messze. De mi haladtunk tovább, el, a kolléganők szeme előtt, mindegyik mosolygott. Engem meg baszni vittek. De mikor a fiú lehúzta a kártyáját az utolsó ajtónál, hirtelen felébredtem.
Nem értem, nem értem.

4 megjegyzés:

Gabor írta...

Ez ütős. Hogy btudtad megjegyezni?

PaPe írta...

Felébredtem és leírtam...
Utána pár órával már nem emlékeztem a felére sem. :]

Saint-Moty írta...

Hmm... Mit vacsoráztál? (deFalla)

PaPe írta...

Igazából semmit... Sőt, aznap nem sok mindent ettem...