Úgy éreztem…

Úgy éreztem, megőrülök.
Úgy éreztem, megoldás lehet, ha végigolvasom. A legelejétől, a legvégéig. Még jó, hogy ez a google reader ilyen nem-felejtős. Madonna kísért el az érzelmi hullámvasúton. Öv nem volt, átölelt.
Olvastam a boldogságot, a szerelmet, a fájást, a verseket, a csöndet, a meg-nem-értettséget, a szexet, a nevetést, a megújulást, az ígéreteket, a fájást, a fájást, a szépet, a rondát, a jót, a rosszat, az idézeteket, az ajánlót, a kérést, a fájást, a nem-lélegzést, az eseményeket. Olvastam a rólam írottakat, azt többször. Akkor, mikor frissen olvastam, értettem. Most, utólag, nem értem.
Végigolvastam minden egyes mondatot, szót, jelet.
Végigolvastam, hátha találok bennük választ a miértre. Talán egy két évvel ezelőtti bejegyzésben. Amikor még nem ismertük egymást. Hátha ott van a válasz. De nem.
Azt hittem, így megismerem. Így megértem. De csak a múltját ismertem meg. A múltjának darabkáit. De miértre adott válasz nem volt bennük. Nem.
Úgy éreztem, meglesz a válasz. Az nem volt meg. De most könnyebb. Könnyebb az elfogadás. Talán formáltam magamban a miértre egy választ. Egy általánosat. Talán.
Úgy éreztem, nehezebb lesz.
Nem. Talán könnyebb. Nem igazán tudom ezt most.
Talán könnyebb…