Honnan jössz és merre tartasz, te apró kis gondolat? Virgonc vagy és szemtelen, bebújsz a gallérom mögé, fel a tarkómon, ott kapaszkodsz felfelé, csiklandozva, majd hirtelen átugrasz a cimpámra és a dobhártya mellett bepréseled magad az agyamba.
Mi a célod, ki küldött? Nem hagyod működni a szerveim funkciójuk szerint, ravasz vagy és tanult. Tudod, mi mire való, mégsem hagyod őket kalimpálni, felfúvódni, szűrni, kiválasztani, megdagadni, elernyedni. Csak remegteted mindenemet.
Miért jó ez neked, meddig maradsz? Igazán nem értelek, hiszen lehetnél kedves is, nem gyötrő. Tény, én tettelek magamban gyötrővé, más talán örülne neked.
Jó, én is örülök. De mégis, olyan furcsa ez a találkozás. Ahogy másztál felfelé az ingemen. Nem tudtam én, ki vagy, mi vagy. Hagytam, haladj csak, egyedül azt tudtam, hogy a koponyám üregét akarod. De mikor távozol?
Remegés.
Mikor csönd van és csak azt hallgatom, ahogy a házban az öreg csövekben mozog a víz, vagy a folyosón elmegy a biciklifutár, vagy épp a szomszéd köhög párszor a fürdőszobában, vagy akár csak kattan a villany odakint, akkor is itt vagy. De mindig más és más. Egyszer barátságos ábránddarab, máskor kínzó gondolatözön, kellemes emlék, mosoly, fejfájás. Egyedül az általad generált, érthetetlen reszketés az, ami állandó.
Bárcsak tudnálak kezelni. Nem kívánok én mást, csak hogy kezelhető legyél, jámbor. Tudom, reménytelen remény ez.
Azt mondták az okosok, idővel elmúlsz.
Sosem múlsz el, mindig más és más vagy, megújulsz, itt bent, a szürkesejtek között, alakot formálsz, folyton másikat. Talán ez így helyes. Vagy bújj bele másba. Nem, nem teheted? Honnan jöttél? Merre mész?
A szerveim rázkódtatását abbahagyhatnád. Lehet, figyelnem kénem, mikor jön ez elő. Lehet, hogy te is alszol néha. Lehet, hogy mikor alszol, akkor a remegés abbamarad. Lehet, hogy akkor vibrál a testem, mikor éppen elemedben vagy.
Kössünk egyezséget. Itt a jó idő, napsütés, tavasz, mámor. Gyere ki és játssz velem, kérlek. Ez egy mindkettőnknek előnyös ajánlat, én nem remegek tovább, te pedig élvezheted ezt a szépet, ami itt vár kint Rád.
A tarkóm még mindig csikland.
Én úgy érzem, a gondolataim lesznek úrrá rajtam. Az akaratom helyett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése