Ötezer karakter, csupán ennyit enged Rupert, az álnok, pedig még az életembe is befogadtam.
Most is annyit írnék, de annyit.
Például a szeretkező testekről. Vagy csak dugás az egész? Kár, hogy én sem vagyok tisztában vele, mit érzek. Pláne Ő, aki a legutóbbitól úgy megsérült, hogy fél szeretni. (Mondjuk segítséget kért, ez csak jelent valamit.) Én nem sérültem, csak formálódtam. Reálisan látom magam, és (azt hiszem), a körülöttem lébecolókat is. De hogy őt hogy látom, hogy őt minek látom, azt nem tudom. Még. Csak idő. Csak idő. Nem görcsölök rá erre (sem). (Mert egyszer valaki, akire felnéztem (még mindig felnézek, mert kretén vagyok, azt mondta, hogy túk görcsös vagyok.)
Tegnap Tollasfiúval azon merengtünk, mi az a szerelem. Szerinte a hirtelen fellángolás, ami nem igazán tart sokáig. Szerintem pedig a hosszabb idő alatt kialakuló kötődés.
Két vélemény, mégis mindkettő teljesen elfogadható. De előbbi szerint már ezerszer voltam szerelmes (nem csak emberekbe, hanem filmekbe, ruhákba, zenékbe, ételekb és sok minden másba), míg utóbbit nézve csak egyetlen egyszer és még mindig vagyok is, belé, Mazsolába.
Nem értek én már semmit. Ez a lelki téma nehéz dolog. Mint a popszakma.
Kurva QWERTY. Uuutálok ezen íni. Brűű.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése