Az andak-szín az fehér?.

megáll, kifújja a felgyűlt gőzt [mi lehet az, hisz’ elektromos], [szemben májli szájruszt kúrják,] belép, leül. itt zokniban tárolják a telefont, mikor azt lábra kell húzni, buták ezek. a szőke lány fejjel lefelé lóg a kapaszkodóról, a vékony srác pedig átpördül, primadonnák és bonvivánok ezek mind. csak ticket, bérlet nincs, érti ezt a magyar, meg a külföldi is, ez az egyik felét, az meg a másikat, hoppá, felfelé, kopog Béla. nyárillat, langymeleg, árulásszag [csak ne szólna ez a szám, benne a fülben, rezegteti a dobhártyát, az meg rezegteti az idegszálakat, egyre jobban feszülnek, pattannának már el], levert rózsaszirmokat fúj tovább a szél, a piros nadrág csak halad, könnyezik az utcakő, nevetés-koccintás-szék-zaj, sátrak, ernyők, emberek, madarak. annak, ott, a feje a másik ölébe hull, előttük tócsa, répák és más zöldségek lazább halmaza némi sósavban, alszik is már talán, nehéz lehet a feje. a körút persze már egészen más világ, itt nem érzi magát nagyviláginak az ember, itt érzi, hogy pesti, csiling-csiling, mondja a villamos, olcsóbb, ha rajta dohányzol, mintha a megállóban tennéd, buta jogszabályok azok is, fájó szív, szép emlékek, megint ez a szag, elveszett, eltörött, örök volt. fent szállnak az égen, ők szabadok, belefúrják magukat a felhőkbe, majd egészen felfelé, a csillagok közé repülnek, táncot járnak a Holddal, meg a Fiastyúk és a Zsiráf. nem a halottak azok, csak rohadt bolygók, mint ez itt, de ez a legrohadtabb, emberekkel tele. vannak itt vattacukorhajú lányok is, mézmosollyal, meg szederszemfiúk, gumicukornyelvvel, mindig nyújtogatják, ők szabadok, mint a gondolatok ott fent, a felhők meg a csillagok között. van, ki sírja, szar az élet, de azért is állítom: NEM. társak? zokogás az ágyban, magányérzet, ölelés, máris máshogy áll a kép, csak a hiány, a hiány hatalmas, a kettő mégsem ugyanaz, hiába mondja [ő is]: purr-purr, más hang ez, más szájból. bármennyire is szép és édes legyen ez a száj. “láttam az igazságot és semmi értelme nincsen.” olvastam és írtam, és láttam és nem értettem, én sem. majd megtaláljuk magunkat újból, vagy nem, brekegte a béka meg az ülepe. virágillatot, tavat, napot, meleget, bort, nevetést. tudattágítást, mert megmondta már a lány, hogy akkor lehet alkotni, ha. egyetértettem.
de mi lenne, ha hirtelen vége lenne a mesének?