No breathe, no nothing.

Nincs semmi sem. Tanulnom kéne, tudom, mert elterveztem, hogy jó lesz, de nem tudok, nem megy. Van Ő. Ennek örülök, mert tényleg boldog vagyok mellette. Van Sam. Sam valószínűleg februárban külföldre költözik. Annamari a gyógyszertárral foglalkozik. Mi marad? Marad Ő és… És ennyi. Nem marad senki, aki ott van. Aki állandó. Aki mindig tudja, mi történik velem. Akiről mindig tudom, mi történik vele. Csak vagyok. Nem vagyok.
Mostanában sokat gondolkozom ezen. Csak lélegzem, eszem, alszom, egyetemre megyek, filmet nézek, Vele vagyok. De a mindennapos beszélgetés már nincs. [Mármint Vele természetesen van. De mással.] Hiányzik az interakció. A történés. Az új dolgok. A megismerés. A nevetés.

Egyedül vagyok. [Persze itt is kiemelném, hogy ha Tőle eltekintek.]

Más.

Ma furcsákat álmodtam. Kettőt.

Az első:
Szórakozóhelyen vagyunk, piros fények, hangos zene. Józan vagyok. Mindenki más részeg. Sam a pultnál táncol. Nem akarok inni, megyek körbe, körbe. Látok egy párt a falnál, mindkettő göndör hajú, az egyiküknek oldalt fel van nyírva a haja. Megyek még egy kört. Azt látom, hogy a felnyírt göndör megcsókolja Őt, Ő ezt hagyja, utána ellöki magától. Ideges leszek. A felnyírt hajút a falhoz taszítom, meg akarom ütni, de nem tudom. Odaszólok Neki, hogy most megyünk haza.

A második:
Vidéken sétálok barátokkal. Természetesen nem a valódi barátaim [mivel azokból kevés van], így négy-öt emberrel sétálgatok. Egyikük az Ő lakótársa, és elmondja, hogy Ő Jeremy szerint valami Tiborral kavar. Ezt nyugtázom magamban, majd bemegyünk egy vadidegen kertbe és leülünk egy asztalhoz. Beszélgetünk, amíg a házból kijönnek az emberek, ételt hoznak magukkal és leülnek egy másik asztalhoz. Én szólok a barátaimnak, hogy talán menni kéne, mivel megzavarunk egy családi ebédet. Elindulnak, de én ekkor észreveszem, hogy a nagyapám testvérének a kertjében vagyunk, aki szintén kiült a kertbe a feleségével. Szólok a többieknek, hogy menjenek nyugodtan, majd utánuk megyek. Leülök a családom távoli tagjaihoz. Újságcikkeket vesznek elő, amiben én szerepelek, hogy éppen milyen versenyeket nyertem meg. Ott van két unokatestvérem is, egyikük egy nagyon szép fiú. Éppen indulnék, mikor nagyapám sógornője szól, hogy miért nem köszönök a dédanyámnak is. [Akivel én a valóságban sosem találkoztam, mivel Bécsben élt.] Kijön a házból és úgy néz ki, mint Krisz nagymamája. Adok neki pár puszit, megkérdezem, hogy van, majd távozok. Utolérem a többieket és elkezdem a lakótársát arról faggatni, hogy ki az a Tibor.

Nem tudom, mi történik velem mostanában. Kezdenem kéne magammal valamit. Azt hiszem.