2012. március 8., csütörtök

Álom.

Egy szűk, sötét szoba egyik végében ültem én, mellettem apám, mellette a nője (akit valójában még sosem láttam) és mellette talán még ketten. Velünk szemben állt m. és egy különös szerkezet. Adott nekem egy nagy, üvegből lévő kést.
A játék a következő volt: beszélgetünk m.-mel és ha nem tetszik neki, amit reagálok, akkor megnyom egy gombot és a szerkentyű kilő magából valamit, ami bárhol megállhat.
Nem tudom, miről beszélgettünk, de hirtelen valaki a másik szélen összeesett és meghalt.
Folytattuk a beszédet, mire megint kilőtt valamit a gép, ami apám nőjének a testében állt meg, mire ő az arca elé kapta a kezeit, felordított, elindult előre, majd egy ajtón távozott.
De valamiért mi nem tudtunk kimenni azon az ajtón. Vagy nem is akartunk.
Ekkor én felálltam és elindultam a szoba másik felébe, kezemben a késsel. A gép újból lőtt. Ezúttal apám térdkalácsába állt bele egy széles penge. Én mentem tovább.
Apám hirtelen meztelenné vált, de én csak mentem, mentem. M. keze a gombra került.
Ekkor észrevettem, hogy a kezemben a kabátomat szorongatom. Hirtelen kattanás után a gép újból kilőtt valamit, ami elé én kidobtam a kabátomat, hogy eltérítsem a lövedék útját.

Izzadva és zihálva ébredtem.

Nincsenek megjegyzések: