Történt az, hogy iskolába jártam. Vagyis járok még mindig, jó, éppen nem vagyok ott, mert furcsa is lenne az este fél kilenckor és mire befejezem a bejegyzést, lesz ez már kilenc is, csak olyan meseszerűen akartam kezdeni a mai bejegyzést.
Sok dolog ér mostanában, én egyre jobban kezelem ezek az impressziókat.
Tegnapelőtt esett meg, hogy valamelyik órán beszélgettünk a csoporttársaimmal. Így ültünk szép sorban a padban: A., Moi, Balkezes lány és Zs.. Én mostanában igencsak jól kijövök A.-val, így leginkább vele osztottam meg a gondolataimat. Kérdezte, hogy hogy ismertem meg a párom. [Mert én mindig páromat mondok, bár [egyedül] neki mondtam azt is, hogy barátom.] Mondtam, hogy neten. Mondta, hogy ő is. Erre én: Jó, csak nekem kicsit nehezebb azért. [És akkor azt hittem, hogy elpirulok, később ő ebben meg is erősített.] Kérdezte, hogy miért? Én meg mondtam neki, hogy “Mert ő is fiú, meg én is.” Reakciója: Ja, értem. Jól esett, hogy ilyen könnyedén “fogadta”. Balkezesnek nem akartam mondani, mert szerintem annyira meglepődött volna [azok után, hogy nyomult rám, vagy mert annyira buta], hogy szerintem körbekiabálta volna a termet, hogy:
- Te BUZI vaaagy?
És ehhez nem igazán volt kedvem. De feldobta a napomat A. közvetlensége.
Aztán tegnap sportnap volt, így a PaPénak nem kellett oskolába mennie, több okból is. 1.: Senkinek nem kötelező. 2.: Testi adottságainak köszönhetően (?) nem kérték fel, hogy bármelyik csapatban is tag legyen. 3.: Kedve senem volt nekije.
Ezért itthon töltöttem a napot. Mivel nagyon rég főztem, így kotorásztam a hűtőben kicsit és kipattant a fejemből csak úgy egy recept. Mint Pallasz Athéné.
Így csináltam egy finom kis brokkolis tésztát. [Előre szólok, hogy amelyik vinnyogni mer, hogy “brokkoli fúúj”, annak rácsapok a farkára egy ráspollyal.
Tehát a recept a következő [teljesen egyedi, PaPe-kitalált]:
Hozzávalókok:
1 zacskó fagyasztott brokkoli [jó, persze itt ne ilyen családi kiszerelésre tessék gondolni, hanem a legkisebbre]
0,25 kg penne [vagy szarvacska vagy ízlés szerinti tészta, tőlem akár cérnametélt is lehet, ha valaki úgy kívánja, csak az kicsit furcsa ízlésre vall]
Hűtőben megmaradt felvágott [sonka, párizsi, akármi, ami egy szokásos vákuumcsomagolásban meg szokott maradni pár nap után]
1 paradicsom
3 evőkanál tejföl
olaj, fűszerek, só
Az olajon megpirítjuk a kockákra vágott husit [vegetáriánusok kihagyhatják], hozzáadjuk a szintén felkockázott paradicsomot, pirítjuk még kicsit, közben forrásban lévő vízbe dobjuk a még fagyott brokit. [Közben persze már rég főzzük a tésztát, csak nem vagyok annyira vizuális, hogy lássam magam előtt az egész folyamatot.]
A brokkolit addig hagyjuk a vízben, míg az újra gyöngyöződni nem kezd, ekkor leszűrjük, és hozzáadjuk a húsparadicsomhoz. Azt félrehúzzuk, leszűrjük a tésztát, hozzáadjuk a brokkoliparadicsomhúshoz, hozzáadjuk a tejfölt és kakukkfüvet meg rozmaringot, sót és borsot meg pici szerecsendiót. Sajttal megszórjuk és jól megesszük. Tádám.
Ma pedig suli után [amúgy suliban nem értem ezt a pszichológia órát. Nem elég, hogy tök fölösleges dolgokat tanítanak, a tanár selypít is, nem enged enni órán [sem és szünetben sem], illetve köhögnünk sem szabad. Ejjejj.] fogtam magam, megpucováltam a gombákokat, a tönkükből csináltam egy kis pörköltet, a fejeket meg jól kirántottam. [A gombapörköltet és a rántott gombát szerintem nem kell leírnom, azt minden hülye meg tudja csinálni.]
De a mai napon is volt egy kellemes meglepetés. Jöttem kifelé matekgyakorlat után az épületből, mire egy csoporttársam megkopogtatta a hátam és mondta, hogy tetszik a blogom. Én meg nagyon örültem neki. Még sosem leptek meg így.
Bocsánat, de nem fogok válaszolni az íméledre. Szerintem tudod, miért. [Ezt majd tudja az, akinek írtam.]
Szeretem Kriszt. És nagyon. És ez így is marad.
Holnap meg megyek az Annamáriával vérplazmát adni. Meg vettem egy inget a gyerekosztályon.
Még eszembe jutott, hogy van ez a fura jelenség. Hogy vannak bizonyos emberek, akik jobban megfognak, mint a többi. Többször veszed észre őket az órákon, a folyosókon, az utcán. Én is találtam itt párat. Például van a “Csíkos pulcsis lány”, akinek mindig komoly kifejezés ül az arcán és feltűzve hordja a haját. Vagy ott van még a “Szürkepulcsis fiú”. Akit először egy kicsit oversize, kötött [kissé Mark Darcys] pulcsiban, kötött sálban és piros orral láttam meg. És valamiért őket többször veszem észre, jobban megjegyzem a cselekedeteiket, mint másoknak. Szeretnék olyan karizmatikus megjelenést, mint ami nekik van. Ami miatt a többi ember meglát bennem valami pluszt. Valami egyedit. Valami mást.
