A kisfiú.

Tudod bekaphatod.

Olvasta a kisfiú a ház falán, majd a “Tudod” mögé felrajzolt egy vesszőt a fal mellett talált betondarabbal. Mindig is utálta, ha valaki nem tudott helyesen írni, még az ilyen falfirkákon is.
Időközben a kisfiúból nagyfiú lett és a középiskola végzős osztályába járt. Már vagy egy éve egy új lakásban lakott, ami számára igencsak tágasnak tűnt. És itt már volt saját szobája is… De mégis… Mégis hiányzott neki valami. Hiányzott neki ez a felirat a falról. Ahogy minden más is, ami a régi lakáshoz kötötte.
Hiányzott neki rossz csap, amiből csak hideg víz folyt; a hang, ami a konyhából jött, mikor magától megreccsent a galéria; az apja által kék-fehérre festett és “Törp”-nek keresztelt lámpa; a fal potyogásának zaja; a hosszú virágosláda az ablak előtt, amibe babot ültetett; a napfény, mert bár az új lakás nagyobb volt, de jóval sötétebb is; a villanybojler, a jó öreg villanybojler, ami már negyed óra után csak hidegvizet adott; a mamája, aki ugyan nem volt az igazi mamája, de úgy szerette, és minden reggel odaintett neki, ahogy épp a homokóra alakú székén üldögélt a rózsaszín márványköves folyosó végén; ez a márványköves folyosó is hiányzott neki, még akkor is, ha párszor elcsúszott rajta télen; a csattanás, amit akkor hallott, mikor forró nyári éjszakán kerekedő vihar becsapta a ház kapuját; a széncinege, ami minden reggel elénekelte nyitnikékjét; az általa készített, cédékből összefűzött valami, amit a falra akasztott és az a szemközti falon szivárványt csinált; a doh, a főzés, a füstölő szagainak keveréke, melyet bár undorítónak tartott, mégis mindig szeretettel gondolt rá; az ágya, aminek a sarkába hetente belerúgott és így legalább tudta, hogy még él; a fiú, akit minden reggel látott, amint az kutyát sétáltatott, és bár mindketten tudták egymásról, hogy tetszenek egymásnak, mégsem mertek egymáshoz szólni; az a furcsa útvonal, a büdös alagúttal [ami tele volt falfirkákkal és egy hatalmas békejellel], amin reggelente iskolába ment; az ismerősök, leginkább a szomszéd házban lakó [húgaként imádott] lány; a hatalmas fregoli, amin már vagy ötfajta spárga szolgált a ruhák felakasztására; és minden más, ami a régi lakáshoz kötötte…
És ez a nagyfiú úgy érezte, nincs valami jól.
Én azt hiszem… nem vagyok… valami… jól.