Vika naplója. Részlet.

Már nagyon vártam Japánt, újra látni Tokiót és az embereket… És végre itt vagyok! Igaz, hogy már teljesen elszoktam az ilyen hosszú repülőutaktól, mert –mint már írtam- mostanában csak Európában voltak munkáink, de a város kárpótol.
Furcsa érzések keringenek bennem. Anyu gondozását megint rá kellett bíznom a szomszédra, igazán keresnem kéne már egy ápolónőt, elvégre nem lehet “csak úgy” megkérni mindig a szomszédomat, hogy vigyázzon már a Parkinson-kóros anyámra. [Bár eléggé beletanult már szegény Iza.] Tehát megint otthagytam és szokás szerint a munka miatt. És a munka miatt nincs barátnőm, szintén. Ahogy igazi barátaim sem.
Ebből lassan kezd elegem lenni… Jó, igaz, hogy legalább a kollégákkal jól kijövök. [Dávid néha teljesen kikészít, ahogy mindenkire nyomul, de fiatalság bolondság, ugyebár.] És most itt van ez az új lány is, Adél, aki igencsak a szememre való, de tudom, hogy nem, ő nem lehet az enyém. Ha visszagondolok tavaly nyáron arra az asszisztenslányra, Diára, akkor igen, felfoghatnám úgyis, hogy szinte bárkinél lehet esélyem, merthogy Dia is hetero volt, mégis három hónapig az én ágyamban aludt, de nem hinném, hogy Adél ilyen lány lenne. Adél gyönyörű, okos és igazán stílusos. Még azt is mondhatnám, hogy az esetem, de nem fogok rámászni. Még akkor sem.
Tegnap ugyan átmentem hozzá, mert mindketten fentmaradtunk, amikor a többiek lent szórakoztak, vittem kakaót is, de csak azért, hogy megismerjem közelebbről. Talán még barátok is lehetünk. Vannak ugyan furcsa dolgai, már azok alapján, amiket mesélt. [Igen furcsa kapcsolatai voltak és vannak, említett valami Zoltánt is, bár nem nagyon fogtam fel, hogy mit motyog.] És a szabadnapunkon elmegyünk várost nézni, úgyhogy én is felidézhetem a “régi” szépidőket.
Meg persze ott van Kata és Anna is, akiket szintén kedvelek, bár néha úgy érzem, hogy kibeszélnek, meg azok az összenézések. Pedig tudom, hogy nem arról beszélnek, hogy leszbikus vagyok, hanem csak úgy általában, de ez akkor is zavar. Talán holnap beszélek velük. És holnap Izát is fel kell hívnom, hogy mi újság anyuval, minden rendben megy-e. És mi van még? Atyaszentúrég. Holnap bemutató. Kész káosz lesz. [Váhá. Láthatom, milyen fából faragták Adélt és hogy épp milyen állapotban vannak a japánok divattéren élőben.]
Ennyit mára. Ha lesz időm [amit kétlek, hogy mostanában lenne], írok még.
Valahova mégiscsak ki kell öntenem a lelkem mostani keszekuszaságában…