Lebegés.

Ma pszicho ZH után A.-val betértünk egy boltba, vettem bort meg egy doboz cigit. És bár a kijáratnál hárman is lehúztak egy-egy szállal, nem érdekelt, sőt. Boldog voltam. Vagyok.
Hazafelé szívtam a füstöt, a hideg levegőt, az emberek hangulatát, néztem a várost, a lüktetést, felhőkön jártam, táncot jártam a széllel, fülemben először Black & Gold, majd a Zöld Martzi nótája szólt, mosolyogtam, vonultam, élveztem a létet.
Bizonyos források szerint ma van a szeretkezés világnapja. Szeretkeztem hát a világgal. Csak lebegek, érzem, hogy vagyok, hogy vagyunk, hogy létezünk, ver a szívünk, gondolkozunk, érzünk, fájunk, nevetünk, szerelmesek vagyunk.
Hogy miért is van ez? Nem nehéz, most tényleg nem. Sok ember, sok van most az életemben, és most már tudom, hogy szeretnek, hogy szeretem őket. Hogy akarnak engem, hogy akarom őket. Ma is. Találkozom este Lillával, a héten pedig még lesz Igu és LittleBig. És minden este van Manó, bár virtuálisan, de mégis mindig itt érzem magam mellett, miközben hallom a hangját. Érzem, ahogy rám mosolyog. Ahogy átölel. Ahogy megcsókol.
Este leülök Audrey alá, finom zene szól, megiszom az üveg bort, szívom a dohányt. És létezem. És élvezem.