2010. november 21., vasárnap

Manóvárosban.

Forró csókok a testemen, érzem, hogy akar. Egy gyors pillantás, amiben kérdi, hogy fáradt vagyok-e és egyben mondja is, hogy szeret. Egy érintés az utcán, csak egy másodperc; mutatja, hogy hozzá tartozom. Halk zene, egy fej a vállamon. Kéz a kézben. Dobog a szívem. Dobog a szíve. Érzem. Az enyém. Az övé. A forralt bor lassan hűl, éljen a jénai pohár. A lába az asztal alatt az enyémhez ér. A körmömet rágom. A körmömet rágja. És a vonatút. Kimerít. Feltölt. Kavicsokon gázolunk át. Hozzáérnék. Nem szabad. Itt nem. Itt meg már igen, otthon vagyunk. Fáradtak vagyunk, hosszú nap. És még van hátra. És még van. Beszélgetnek. Beszélgetünk. Hallgatózunk. Ketten vagyunk. Száj a szájhoz, száj a testhez, test a testhez ér. Repül a póló. De minek is az? Hisz csak fölös kör. Akarom, akar. Akarunk. „Megizzadtál?” Meg. Boldog vagyok, nagyon. Úgy érzem, ő is. Boldogok vagyunk egymásnak. Csigát varázsolt a plafonra. Az éjszaka. Az éjszaka szép, átölel, lágyan. Átölelem hát én is, szorosan. Érezni akarom. Ízlelni a szuszogását, hallani teste minden egyes sejtjét, csukott szememen át látni illatát, tapintani a szeretetét. És tudom, hogy még megtehetem. Akárhányszor akarom. Akarja. Akarjuk. Idegenvezetést kaptam. Szép volt, csoda. Fognám most is a kezét. Érezni jó. Jó érezni. És jó tudni, hogy van érzés itt bent, kicsi szívben. És hogy érzést is tud adni másnak ez a szerkentyű, a mellkasomban benne.
Forró csókok a testemen, érzem, hogy akar…

4 megjegyzés:

meztelencsiga írta...

lájk

Deadalus írta...

Jó hely lehet ez a Manóváros, ahonnan még annál is jobb élményekkel távozik az ember.:D - Lehet nekem is kellene egy :)

Mikoyan írta...

Nagyon jól írsz.

PaPe írta...

Deadalus: Csak megfelelő Manó kérdése az egész. :P
Csigusz, Mikoyan: Köszönöm. ^^