Très Bien.

Szívom az ezüstöt, arany nem maradt. Pedig kértem. Hétvégén pedig beZöldülök. Nem egészen, de mégis teljes lesz. Remélem.
”Pikachu, téged választalak!” – többet nem kapcsolok kommersz csatornára. És a La Manche? Azon kelnék át, a legszívesebben. Ott várna a szép vidék, énekelném, hogy Anglia és az ujjam a kakaóba dugnám. (Elfogyott a tej.)
Csillám-lineáris algebra, csillámkolbász, csillámnáci, csillámhitler, csillámpóni, csillámdrogos, csillámbölcsész… Persze ő tudja, hogy én vagyok és leszek az egyetlen eredeti csillámpóni.
Megtanultam a képletet. De nem megy, nem megy. Képtelen képlet ez. Pedig felraktam Annamari képtelen képét is a falra. A szívem falára. Is. [Mondd, emlékszel még a színedre?]
Szeretem. Szeretem. Szeretem. Leírnám ezerszer is. Van olyan, hogy karakterlimit, tessék mondani?
”- Szia! Mazsi vagyok.
- Szia, én meg a Hal.
- Szia!
- Szia, én a Hal vagyok.
- Tudom, már mondtad.” – ez jár a fejemben és milyen szép. Ezt bezzeg megtanultam ám. Egy szép tétel. Vagy definíció? Mi a tétel definíciója? És mi a definíció definíciója?
Forogni, forogni, forogni, lábak közt lenni, forogni, forogni, forogni. És megint csak a lábak…
Lakást vásárol. Dolgozik. Tanul. És még ember is. Hogy tud ennyi mindent?!
Azért is fogok táncolni az utcán. Még akkor is, ha bután néznek énrám. Majd én is visszanézek bután. És nevetünk egy jó nagyot, hogy milyen kretén vagyok.
Megtanítottam neki a kretén szót. Mert szép és bájos szó ez.
Találd meg magad. Itt vagy a sorok között.
Tapsolj!
A függöny legördül, vége a mesének egy időre. Sziasztok, gyerekek.
Fáj a fejem. Go.

U.i.: Igenis akarok egy kibaszott sárga gumikacsát. Háp.