2011. január 26., szerda

Happenings.

A vizsgákon szerencsére túl vagyok, mindegyik sikerült, aztán persze volt a parti, széttörtem magam, mint írtam. De tegnap hívott volt osztálytársam édesanyja, hogy ha két órán belül odaérek, megcsinálják a fogam.
Siettem, mint állat [ezt sosem értettem, pl. a lajhár nem siet, pedig az is állat], rohantam a metróhoz, majd a HÉV-hez, ugyanis a fogászat Pomázon van. Az úton azon gondolkoztam, hogy lehetne nálam könyv, elég hosszú az út, de végülis gyorsan eltelt, hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy vajon hogy fogok kinézni a beavatkozás után. [Hiú geci.] Odaértem, leszálltam, megkérdeztem egy nénit, hogy merre kell menni [ezek a nénik nagyon hasznosak, szerintem őket kéne nyáron azok mögé a sárga pultok mögé tenni, amiket általában egyetemisták birtokolnak és a turistákat terelgetik jobbra-balra], aztán siettem tovább, mentem át az úttesten, elestem [természetes, nem én lennék, ha nem tettem volna, amúgy tükörjég volt a zebrán], odaértem és máris kezelésbe vettek.
A fiatal doktornő, aki legfeljebb két éve fejezhette be az egyetemet, nagyon kedves volt, a melleit végig az arcomnak nyomta [el is fantáziáltam azon, mi lenne, ha hetero lennék, és itt feküdnék, kiszolgáltatva egy fiatal, csinos nőnek, aki a melleit az arcomnak nyomja], de végül szebbre megcsinálta a fogsorom, mint amilyen eredetileg volt. Fizettem, köszöntem, távoztam.
A HÉV-en hazafelé az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha felhívnám Kriszt [a helyi érdekű vasút közelében lakik], csak beszélgetni, ilyesmi, de tudtam, úgysem venné fel. Mikor itt tartottam a gondolatmenetben, hívott Manó. Hogy ha hazaértem, beszéljünk.
Hazaértem, beszéltünk.
Sokáig, tényleg sokáig, sok mindenről, bár –természetesen- leginkább rólunk. Hogy hogyan tovább? Együtt? Külön? Végülis a külön mellett döntöttem, döntöttünk, nagyon kedvesen kezelte, jellemzően rá. És megértette, hogy így érzek. [Köszönöm, Manó, tényleg nagyon köszönöm.]
Ma pedig állásinterjún voltam, ahol látták rajtam, hogy nagyon kedves, fiatal humanista vagyok, aki szívesen állna az idegennyelvű könyvesboltban munkába. Holnap hívnak, hogy és mint lesz.
Miért nem akarok barátot? Rájöttem. Mert túl sokat csalódtam. Nem bennük, á, dehogy. Magamban. [Túlságosan önző vagyok.]
Sültkrumplikészítés.

[By the way, megint 60 kg alatt vagyok.]

4 megjegyzés:

meztelencsiga írta...

te pape...nekem nem jön be ez a szííííííííín...

amúgy csak annyit, hogy én meg 55 :S faszkivan. állandóan tömöm magam...:S:S:S:S:S:S:S

m. írta...

Csigu, ötvenöt kiló vagy? Ropiii. >.<

PaPe írta...

Ez a szín már jobb? :]

Névtelen írta...

Ropi Klub, én is 55 :)
by Prizma