2012. június 24., vasárnap

az egész utat hazafelé úgy bőgtem végig, mint egy kisgyerek. nem azért, mert fájt az állkapcsom, nem. (azt még akkor talán észre sem vettem. de még most is fáj.)
még Ő is kinevetett, hogy miért sírok, hiszen meg sem vertek.
nem ezekért sírtam. hanem azért, mert életemben először védett meg valaki. életemben először éreztem azt, hogy valaki annyira szeret, hogy bármit megtesz értem. hogy félt. hogy óvni akar. hogy akár harcol is értem.
persze ezt neki nem mondtam.

mondjuk reggel örültem, mert az ujjamon lévő ragtapaszon (ami azért volt rajtam, mert pár napja elvágtam a kezem munka közben) vért találtam, ami nem lehetett a sajátom, mert a seb már összeforrt, így csak azé a görényé lehetett. legalább biztos lehetek benne, hogy jól odasóztam neki.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megtámadtak?

PaPe írta...

igen.

everyday_normalguy írta...

meg lehet kérdezni, hogy hol, mikor, hogyan? azért örülök, hogy végül is volt egy olyan vetülete is a dolognak, ami pozitív élmény.

PaPe írta...

szombat éjjel, Kazinczy utca közepén. egy srác belénk kötött, aztán már ütött is.

36th írta...

Még olvasni is rossz volt. Sajnálom, hogy ilyen "élménnyel" kellett gazdagodnod. De azért annak örülök, hogy nem voltál egyedül.

N írta...

Szerencse, hogy nem lett semmi komoly a lelkieken kívül :)

Btw, klasszikus bulizós éjjeleken én az utcákon csak úgy sétálok, hogy a zsebemben "harcra" kész paprikasprayt markolok.
Nem valami felemelő élmény, nem is volt mindig így... de újabban megköveteli a nagybetűs Élet. :(

Névtelen írta...

Peppa, remélem minden ok! vigyázz magadra nagyon!

PaPe írta...

Ha magunkra nem is, de egymásra nagyon vigyázunk!
Boldog névnapot (így utólag is)! (: