2012. december 10., hétfő

Egyszer volt…

aztán egyszer meg már nem.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mi történik épp velem. Hogy vagyok. Én magam. Néha egész jó ezen elgondolkozni, mert így a későbbi sérülések vagy nem várt mélyrepülések elkerülhetők.
Most is ez történt… Már nyár óta nem éreztem magam igazán jól. Úgy éreztem, hogy csak két test vagyunk, akkor köszönnek egymásnak, ha találkoznak. Hogy nem igazán történik semmi velünk. Miközben egy csomó mindent csináltunk.

Elszürkültünk.

Én már nem érzem a szerelmet. És úgy éreztem, el kell mondanom neki, mert nem akartam, hogy addig fajuljon bennem ez az egész, amíg valamelyikünknek fájni nem kezd. Úgyhogy elmondtam és úgy döntöttünk, hogy jobb lesz külön.
Szeretem őt, csak hiányzik valami. Ő még mindig szerelmes. Nem akarom, hogy rossz legyen neki, de igenis önzőnek kell lennem. Részben. És persze rá is figyelek.

És a szakításkor elgondolkoztam a blog lezárásán is, mert nem tudok újat mutatni. Most kicsit úgy érzem, hogy felszabadultam. De azt már nem, hogy írni is tudnék az egészről. Ami bennem van.  Mert történnek dolgok, azok folyton történnek. De hogy érdemben be is tudjak itt számolni róluk, azt már nem érzem.

Viszont annyit adott nekem ez a blog; hogy leírhattam mindent, ami bármikor bennem megjelent (most eszembe jutott, hogy egy nem sokkal ezelőtti bejegyzés alapján értelmezhetjük a kifejezést szó szerint is); hogy végül nem fogom. Hátha egyszer visszatér. Visszatérek én.

4 megjegyzés:

Captain írta...

Van ez így. Néha önzőnek kell lenni.

Én sokszor vagyok önző. Az előző három kapcsolatomnak az vetett véget, hogy önző voltam.

De nekik is jó, hogy az voltam. Máskülönben jótékonyságba fordult volna át az egész, ami hosszú távon nem lehet profilja egy párkapcsolatnak. Emiatt ne érezd rosszul magadat.

Ha nem lenne PaPe-blog, akkor szomorú lennék :( De ez persze a te döntésed.

Saint-Moty írta...

A (nem nagyon) szép kerek fejemmel én sem tudok mást írni, mint amit Captain írt az önzőségről.

Jótékonyságból nem lehet szeretni, a mindenáron kapcsolat pedig mérgezi az embert lelkileg. Roppant nyomasztó tud lenni.

A Te döntésed a bejegyzések írásának abbahagyása - sajnálnám, ha abbahagynád végleg :(

Popov írta...

Én tudok írni többet is...a lényeg ami minden melegben benne van, amiért tipikussá tesz téged is az alábbi kettősség: egyik hónapban egekig magasztalod és végtelen szeretettel írsz róla "ki megvéd..." másik hónapban, mint egy ruhát váltasz és érzéstelenül közlöd mennyire semmit sem jelent már és kidobtad." Éppen ezért vagyunk mi melegek képtelenek egy kapcsolatra, mert Önző férfiak vagyunk. Aztán pedig hónapok elteltével és a magánytól kifáradva megy a rinya mennyire egyedül vagytok és szerencsétlenség ül rajtatok. Teljesen oktalanul. Ott volt, megvolt a lehetőség, volt valaki. Ez a szánalmas. Örökké nem tart senkivel sem a lángolás - átalakul minden kapcsolat. Ugyanezzel a hibával 100 másik kapcsolatot is eldobhatsz, mert benned van a hiba. Sajnálom azt, ki a rövidebbet húzza, aki alkalmas egy párkapcsolatra (kb.100ból 2 fiú) és az alkalmatlanok magányossá teszik ezáltal mindig újra és újra energiát kell fektetniük egy olyan emberbe aki kihasználja és ismét elhagyja őket újra... remélem az elkövetkező 10 évben talál valakit akinél megállapodhat...ennyi volt a hozzáfűznivalóm.

Névtelen írta...

Vannak, akik nem képesek mélyebb érzelmekre. 1 év? 2 év? Elmúlik a láng. Mindig elmúlik, és nem csak a melegeknél, mindenkinél elmúlik.

A kérdés az, hogy a szeretet az igazi szeretet megvan e az emberben. Legbelül. Mélyen.

Szerencsére elég sokunkban megvan ez a "képesség", akikben meg nincs azzal nyugtatják magukat, hogy a legtöbb "meleg" ilyen és kész.

Nos ismételten, szerencsére ez nem így van. (tapasztalat)
Ennyi idősen talán még belefér, de később már a lángnál meg a szerelemnél többet keres az ember. Mélyebbet. Tartósat. Létezik.