Fura fiú.

Érdekes… Végre zárva van a kapu. Az elmúlt két hónapban végig nyitva volt… Talán az a kedves, idős néni javíttatta meg. Vagy nem. Az utca kicsit zajosabb, mint máskor, de lehet, hogy csak azért, mert szerda van. És szerdán kilenckor indulok iskolába.

Ma milyen üde vagyok! Hogy mi? Üde? Össze vagy esve… Mint mindig, most is elindulok a sarok felé, mert nincs kedvem a buszra várni. De hallom a busz hangját, a motor zúgását és a gumik nyikorgását a kanyarban. Legjobb lesz, ha gyorsan visszasietek a megállóba.

Furcsa… Senki sem száll le, és fel is csak én. Nézzünk csak körbe, kikkel utazom… Hm… Ennek a lánynak nagyon jó a stílusa. Ízléses, nőies és finom. Biztosan bomlanak érte a férfiak. Valószínűleg az idősebb férfiak. Most, hogy jobban megnézem, talán hasonlít Katára egy kicsit…

De ki van még itt? Ó, a szokásos. Néni, néni, bácsi és néni. Csak öregek. De ki más utazna ilyenkor? Az emberek többsége már vagy dolgozik, vagy iskolában van. De mintha…

Mintha valaki nézne. Jobbra kéne fordulnom! Persze, már megint azt hiszed, hogy téged néznek. Ugyan, miért tenné akárki is? Ó, ez igazán érdekes. De miért nézel ennyire? Inkább gyorsan elfordulok és előre nézek. Látom, ahogy elrobogunk a régi házak előtt, éppen kanyarodunk. De még mindig érzem, hogy nézel. Dehogy néz. Jó. Megint jobbra fordulok, de aztán hirtelen a hátam mögé nézek, mintha táskámmal lenne valami bajom, így nem olyan feltűnő…

Még mindig nézel. Most mondhatnám, hogy aranyos vagy, mert tényleg kedves az arcod, de akkor is kicsit érdekes helyzet, hogy ennyire bámulsz. Milyen kékek a szemeid!. Nem is. Inkább szürkék. Bár lehet, hogy csak azért látom így, mert annyira szűkek a pupilláid. Te nem vagy meleg. Tudom. Te inkább abba a kedvesen bugyuta típusba tartozol. Ne bámulj már! Nem azért, mert zavar, mert tényleg nem zavar. Csak. Nem értelek. Egy hetero fiú miért bámul engem? Ne tedd! Fordulj szépen az öreg házak felé.

Ó, végre. Végállomás. Leszállok és megszabadulok tekinteted láncaitól. Átsietek a zebrán, de meg kell állnom, mert keresztben pirosat kaptam. Persze, mellettem állsz meg. Ki hitte volna? De úgysem villamossal jössz. (Most legszívesebben nyelvet nyújtanék.)

Felszállok a harmadik ajtón és nekidőlök a villamos csuklójának. Kifújom magam és… És felszállsz? Ez igazán nem ér. Most kértem, hogy ne tedd. De mégis megteszed. Na jó. Most egészben látlak. Milyen cipő van rajtad? Igazán választhattál volna másikat, amitől nem tűnnél még az eredetinél is mókásabbnak. Milyen külsőséges vagy! Nem undorodsz néha magadtól? Ki vagy te, hogy másokat külső [cipő] alapján ítélj meg? Nem mondom, gondoltam, hogy hasonló cipőd van. Arc alapján. Kedves vagy, csak furcsa. Nem negatívan. De attól még furcsa.

Csak szállj le a villamosról! Kérlek! És megteszed. Tényleg. Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm. Köszönd meg azt, hogy nem veszlek rá arra, hogy beugorj a metró alá. Nem hiszem, hogy még látlak. De ez egy érdekes reggel volt. Ezt is köszönöm.