2009. november 28., szombat

Tegnap buli.

Nagyon örültem, hogy Annamari -végre megint- elhív bulizni. Ő, én meg Dóri.
Este felhívtak, hogy mikor találkozzunk, én meg odafelé már épp a védőbeszédemet gyakoroltam, hogy miért kések (a Glee c. sorozatot néztem), de mikor odaértem, nem találtam őket. Késtek egy kicsit, de ezt kárpótolták egy üveg pezsgővel.
No sebaj, akkor induljunk! Kicsit korán érkeztünk, szinte üres volt még a hely, de így legalább volt helyünk. Ki-ki elfogyasztotta a maga itókáját, Dóri barátai megérkeztek, mi pedig beszélgettünk Annamarival. Szóba került például az Avatar c. film, és megkért, hogy hadd jöhessen el velem meg Krisszel megnézni. (Talán ez volt az este legszebb mondata.) De a lényeg, hogy újból beszélgettünk. Kettesben. Mint régen.
Ezután beindult a parti, mi pedig elindultunk a tánctérre. Ekkora tömegben rég voltam, főleg úgy, hogy rajtam kívül (valószínűleg) nem sok meleg volt a teremben. (Bár volt egy srác, aki két barátnőjével volt és gyakran rámtekintett, de nem biztos, hogy meleg volt. (Esküszöm, kell egy radar.)) De ez nem szegte kedvem, én megittam még egy italt (amiben szerintem egy csepp tequila sem volt), és jól éreztem magam. Úgy három körül kezdett kicsit lapossá válni a hangulat (részemről). Így elindultunk.
A hazaút szuper volt! Három fekete sráccal, Annamarival és Dórival préselődtünk be az autóba, majd nyomban betették a zenét. Kellemes kongói muzsikát hallgattunk, illetve a három srác francia-kongói-magyar beszédét. Az úton elmondtam az egyetlen francia mondatot, amit tudok (Voulez vous coucher aver moi), majd gyorsan megkérdezték, hogy ezt vajon kinek mondtam, de végül ráfogták Annamarira (pedig én erőteljesen mondtam, hogy én neeem, olyat sosem).
Végül kitettek a Blahán, én pedig hazasétáltam. (Rögtön akkor akartam blogot írni, de nem volt net... Grr.)

Értékelés: nem hiszem, hogy még egyszer meglátogatnám ezt a szórakozóhelyet, mert 1: nagyon drága, 2: tele van sznobokkal 3: minden számot háromszor adtak le (ez kicsit unalmassá teszi). Meg alapból. Nem az ilyen helyeket szeretem. És pont. [Dokk café]

1 megjegyzés:

Lili írta...

hát a Dokk café az nekem sem jött be. de örülök, hogy Annamarival megint minden remek :]