Modellkedtem.

Reggel, miután visszaaludtam még negyed órára, frissen kipattantam az ágyból, elrobogtam tusolni. A víz alatt elénekeltem kétszer a Billionaire refrénjét, tehát hogy “I wanna be a billionaire, so fucking bad, buy all the things I’ve never had… I wanna be on the cover of Forbes Magazine, smiling next to Oprah and The queen…”, majd miután szépen felöltöztem és kivasaltam a hajam [nem akartam ma nagy flancot keríteni, több okból is. Lusta voltam, meg minek? Kinek?], majd még húsz percig gyorsan meglestem, mi újság fészbúkon. Miután szépen felvettem a kabátom, vállamra csaptam a táskám, elindultam. Persze a zenét bedugtam a fülembe, mert másként nem indulhat a reggel. Jókedvem volt. Leugrabugráltam a lépcsőn [Pink – Nobody Knows], majd mikor kiértem a kapualjba, összefutottam egy kedves szomszédnénivel, aki megállított, hogy én főiskolás vagyok-e. Elmagyaráztam neki, hogy a műszakira járok, mire ő boldogan mesélte, hogy az ő fia is ott tanult, még a nyolcvanas években, és hogy ő villamosmérnök. Ezt nyugtáztam magamban, majd egy gyors “Viszlát és szép napot!” után folytattam utam.
A dzsekim nyitva hagytam, a kendő hetykén szállt mellettem/mögöttem, a kedvenc, vényakú, szürke pólóm volt rajtam, ami tökéletesen felvette a testem alakját, kezemen pedig ujjnélküli kesztyűk voltak. Úgy éreztem, ma jól nézek ki, ezért mosolyogva lépdeltem. A hajam néha az ujjaimmal oldalra fésültem, mikor jött egy-egy nagyobb széllöket. Összemosolyogtam egy lánnyal, akit már messziről kiszúrtam magamnak [a narancssárga sála miatt]. Ekkor már a The Veronicas – Take Me On The Floor szólt a fülemben, majd átkapcsoltam új szerelmemre, Parov Stelarra, hiszen nem lehetek picsa.
A villamosnál átszaladtam a zebrán, közben megint oldalra csaptam a hajam, ez valamiféle új rituálé nálam.
A járművel csak egy megállót mentem, kapaszkodtam az ajtó üvegébe, majd miután kinyílt, lepattantam és bohókásan folytattam az utam a vérplazmahely felé. Mikor bekanyarodtam a Lónyay utcába, észrevettem, hogy a járda fel van túrva, engem ez nem zavart, és szokásommal ellentétben most kiegyensúlyozottan tudtam lépdelni felvert betonon.
Miután befeküdtem a plazmásszékbe, csevegtem egy kicsit a nővérrel a zéháimról, éppen nagyon érdeklődőnek tűnt, aminek örültem és szinte észre sem vettem, mikor belém bökte a tűt. Közben kellemes zene szólt, a számok között pedig valami reggeli mókaműsor. Szemügyre vettem a többi plazmaadót. Elsőként a korosodó nő tűnt fel, Jimmy Choo[-utánzat?]-patáival, bokáján lánccal. Közvetlenül mellettem egy csöppet túlsúlyos pacák feküdt, kicsit értetlen tekintettel. Szemben pedig három srác, mindegyik olvasott. Szép társaság, szép.
Miközben pumpáltam a szív alakú párnácskát, elgondolkoztam. Hogy most az én kis szívem is tele van, de főleg az agyam helye. Ugyanis a koponyámban egy mazsola funkcionál szürkeállományként. És kicsi a sok gondolatnak a hely. És szeretne mind kijönni, saját lábra állni, de most egyszerűen nem megy.
Ferezis után forrócsokival a kezemben távoztam, az utcán úgy nézhettem ki a kis pohárral a kezemben, mint valami filmklisé, de akkor megláttam Annamarit, akit a meglepő jókedvem és a kéthetes hiány miatt azonnal összevisszaszétszeretgettem, majd elindultunk hozzánk. Elmondtam gyorsan, mi zajlik velem/bennem mostanság, majd ő is beavatott a fejleményekbe az életében, mígnem elértünk a térre, ahol egy újabb filmbe kerültünk: láttam magam előtt, ahogy a kellékesek a szélgép elé szórják a faleveleket, azok pedig élükön gurulva távoznak a rendezői baloldalon. Annamari szerint tájfun.
Itthon megmutattam neki szobám új lakóit, Klárit és Rolit, akiket az Ikeában szereztem. Pár óra múlva elindultunk, beugrottunk egy drogériába, majd miután szétfagytuk magunkat a megállóban várakozva, elbúcsúztunk a villamoson. És szeretem.
Az egyetem felé haladva furcsán néztek rám, bár a béemeseknél megszoktam már ezt, de az felháborít, hogy az eltések is megnéznek. Azért náluk nem vagyok furcsább…
Végigültem A.-val a marketingórát [Monogonnak: Ma már többet is megtudtam Kotler-mesterről.], majd a villamoson Mazsi hívott, hogy várja urát és pónilovát. [Az egy személy. Én.] Az Oktogonnál leszálltam, ismét a hajamat birizgáltam, majd megláttam őt, vadonatúj, rövid frizurájával. Kiszerelmeskedtük magunkat, betértünk egy élelmiszerboltba és vett[ünk] ebédet, így délután fél ötkor. Kisétáltunk a Deák térre, ahol leültünk a hideg kőre és egymást melegítve elfogyasztottuk a szerzeményeket. [Én zabfalatot ettem. Modelleknek meg pónilovaknak az dukál.] Nem sokkal később érzékeny búcsút vettünk az aluljáróban, majd ki jobbra, ki balra folytatta az útját.
Felszálltam a metróra, és bár rossz irányba mentem, büszkén szálltam le a Kossuth téren és átvonultam a másik oldalra, majd sikeresen megérkeztem a Blaha Lujza térre. Hazafelé ki is húztam magam.
Most pedig egy három számmal nagyobb pulóverben, egy tál sajtos makarónival az ölemben gépelem befelé mai történetemet.
Hát így modellkedtem én, 2010. október 21-én.